Helyzetjelentés: Élek.
Mit érzek? Bűntudatot.
Eltűntem. Ráadásul szó nélkül szerintem lassan egy éve úgy, hogy fél éve biztosan megígértem, visszatérek. Így összefoglalva még kellemetlenebb ez az egész és szeretnék bocsánatot kérni minden lelkes és türelmesen váró olvasómtól, de az igazság az, hogy idővel életjelet adni sem mertem már, de most mégis vettem a bátorságot. Csak nem tudom, hogy mennyire késtem el...
Van még valaki, aki a mai napig vár egy újabb részre, történetre? Valaki, aki nem felejtett el és bízik a visszatérésemben?
Valaki, aki bízik és hisz bennem úgy, hogy még én magam sem bízok magamban?
Annyira irigylem azokat az írótársaimat, akik tudnak időt és energiát szentelni az írásra ezernyi dolog mellett. Én ebben kudarcot vallottam és azért tartok ott ahol. Milliónyi ötlet és történet ragadt a képzeletemben, de mégsem tudom megvalósítani egyiket sem. Egy éve küzdök ezzel és azóta sem történt változás. Pedig higgyétek el nagyon hiányzik az írás csak egyszerűen nem tudom, hogy mégis hogyan törhetnék ki ebből. Félre ne értsetek nem sajnáltatni szeretném magam, de úgy éreztem helyesnek, ha elétek állok végre már egy magyarázattal. Nem szeretnék végleg eltűnni. Még nem. De tanácstalan vagyok. Voltatok már ilyen helyzetben? Ha igen, mi motivált, lelkesített titeket? Tudom, más nem fogja tudni legyőzni ezt helyettem, de mégis úgy érzem, hogy egy kis segítségre, tanácsra lenne szükségem. Elakadtam kimondom őszintén. Bárki, aki volt már hasonló helyzetben... Nektek mi segített? Hogyan küzdöttétek le ezt?