Sziasztok!
Hoztam egy kis részletet, hogy ne unatkozzatok :)
"- Lehetetlen - húztam fel a felsőm úját, és megláttam azt, amit soha többé nem akartam viszontlátni. Egy kígyófejszerű forradást, ami az alkarom közepén jelezte, hogy megjelölt, engem akart. Engem, és az erőmet, és nekem tennem kellett valamit, hogy megakadályozzam, hogy ne szállhasson meg, de ekkor megéreztem a két vámpírt a közelemben.
- Vincent! - kiáltott Marcel, de helyette én léptem elő az egyik kripta mögül.
- Vincent nincs itt... Velem kell beérned - álltam meg előttük keresztbe font karokkal.
- Hol van? - kérdezte Sofya ridegen. Talán a férjemben jobban bízott, mint bennem, de ez egy cseppet sem hatott meg.
- Nem tudom. Talán meditál, vagy erőt gyűjt, fogalmam sincs, és valójában nem is érdekel - feleltem nem titkolva, hogy a legutolsó ember, akit látni akarok, az a férjem.
- Szóval elmondta... - terelődött el Marcel figyelme egy pillanatra.
- Nem ő tette... Te is tudtad? - kapcsoltam lassabban. Tehát mindent tudott, de nem szólt volna egyetlen szót sem.
- Marcel... Nem bízhatsz benne - lépett a férfi mellé Sofya.
- Jelenleg én vagyok az egyetlen boszorkány a városban, akiben bízhatsz, szóval ha van valami problémátok, mondjátok, hátha tudok segíteni - tereltem el a témát a férjem körüli drámáról, mert nyilván okkal jöttek ide, ami elég nyomós lehet, hiszen mindketten idegesek voltak, és csak úgy áradt belőlük valami megfoghatatlan furcsa tehetetlenség.
- Nem vagyok önmagam tegnap óta... Látok dolgokat, amik nincsenek ott, hallok hangokat, amiket más nem, Lia... Azt hiszem az a Sivár engem használ horgonyként - lépett közelebb Marcel, és a félelmem beigazolódott.
- Mit látsz?
- Elijah-t... Klaust... Folyton arra biztatnak, hogy öljem meg valamelyiküket - halkította le a hangját a férfi. Egy pillanatra megérintettem az alkaromat. Legutóbb akkor kezdett el terjedni, amikor ellenkeztem, és meg akartam tőle szabadulni, mi van akkor, ha most is így van? Segítenem kellett Marcelnak."
