"Szégyellem magam előtt hogy tükörbe nézek. Irtózom a tükörtől, utálom és menekülök előle, mégis mindig oda állok elébe, s feléje hajlok, mintha bókolnék úrnőm előtt. Ügyész és vádlott állnak egymással szembe, mikor szemben állok magammal a tükör előtt. Mostoha fivérem, egyetlen ellenségem, holttestem pillant rám a tükörből. Rám bámul a reménytelen remény, a hamis küzdelem, a tehetetlenség, a lehetetlenség, a boldogtalanság, a hazugság. Az elejtett gyermekkor, a szelekbe szórt ifjúság, a szökevény élet, zűrzavar és öngyilkosság les rám a tükörből.
Szíven kellene lőnöm a tükröt hogy szétrepedjen, kormot kéne rá kennem, falnak kéne fordítanom, ki kéne tétetnem. Nem volna szabad megnézni magam. Míg a saját képemre kíváncsi vagyok, addig embernek nem léphetek elő."
( Szép Ernő: Bűneim )
