Az emberek legtöbbször nem gondolnak bele, hogy mit vágnak a másik fejéhez. Lehet egy apró megjegyzés, pillantás, akár csak egy kicsúszott, óvatlan szó és máris belöktük a szakadék mélyébe embertársunkat. Nem kellenek ide fegyverek, hogy valakit a halálba küldjünk. Az hogy abban a pillanatban mikor kimondták a halálos mondatot még nevetett, nem azt jelenti hogy nem tesz benne kárt. Minden megjegyzés egy tüske amit nagy örömmel döfünk áldozatunk húsába, majd mikor a sérülései már szemmel láthatókká válnak, elítéljük, kinevetjük, hátat fordítunk neki. Nem az az elmebeteg/elítélendő akinek problémája van, hanem az aki rezzenéstelen arccal ringatja örök álomba a gyengébbet. 

"-mi a baj?-kérdi aggódó mosollyal.
-semmi-rejti el a kezében lévő kést"

Félelmet nem ismerve ugrálunk közösen az elvakultság tengerébe és mind ott fulladunk meg könnyesre nevetett szemmel, együgyű mosollyal szánkon.

Senkit nem szabad elítélni a külseje miatt. Ha pattanásos az arca, azért szép, ha egyenletlenek a fogai, azért szép, ha le vannak rágva a körmei, azért szép... Mindenki más és senkinek sincs joga kritizálni a másikat, még önmagunkkal szemben sem! El kell fogadni, hogy nem vagyunk egyformák és nincs tökéletes ember. 

Jó lenne, ha mindenki kinyitná a szemét és meglátná, hogy mit művelt, mennyi kárt tett a másik életében néhány mondattal amit már sosem lehet eltörölni.