@Seraphinaazijasz hát igen. Az utolsó részekben rengeteg érzelem volt, ami megérintette az embert.
Bár azt mondhatnám, hogy nem voltak ismerősek számomra az érzések, melyeket Áts és Benedek éreztek, de mivel túlságosan is ismerősek voltak, így csak mégjobban beletudtam magam élni a történetbe és annál inkább át tudtam érezni Áts és Benedek fájdalmát.
Nekem nagyon tetszett a könyv, annak ellenére is, hogy szomorú lett sok befejezése. Talán amiatt mégjobban, mivel manapság szinte csak olyan könyveket találok amiknek Happy End a vége, de sajnos az élet nem ilyen tökéletes, ezért szerintem kell az olyan történet is ahol nem fordul minden jóvá, mivel sajnos a való élet is ilyen.
Az ilyen történetek elgondolkodtatják az ember, aki talán rájön arra, hogy milyen értékes is az élet, hiszen senki sem tudja, hogy mikor történik vele valami baleset vagy betegszik meg éppen.
Egy másik plusz pont a könyvednek, hogy nem (vagy csak alig) találtam benne helyesírási hibát, ami mostanában szintén nagyon ritka.
Illetve remekül leírtad a szereplőket. A gondolataikat, érzelneiket.
Amit kicsit hiányoltam, az hogy a szereplők kinézetéről szinte semmit sem tudtunk meg. Ezzel nem arra célzok hogy kell egy fejezet, ahol még a lábméretét is megadod a szereplőknek (remélem érted mire gondolok)
Hanem arra hogy ahelyett hogy "Hajamat dobálta a szél.", írhatnád hogy "szőke hajamat dobálta a szél." és máris van egy elképzelésünk a szereplő kinézetéről.
Egyébként mind ez, mind a másik kettő Pál utcais könyved nagyon tetszett.
És már izgatottan várom a következőt!