Hozd az égő arany íjjat, 

Íme vágyam nyílvesszei.
Hozd a dárdám: felhők nyílnak!
Tűzszekerem láng öleli.
- William Blake


Hey, Heey, Heeey!

Na végre feltámadtam, mondhatni. Ugyanis a régebbi olvasóim tudhatják rólam, mivel említettem nekik, hogy jópár hónappal ez előt problémáim voltak már a régi Wattpados fiókommal.
Nos elérkeztem arra a pontra, hogy részeket se tudok már írni, a meglévő írásaimat pedig nagyon régen posztolni sem tudom.
Így akik edig bekövettek és a hű olvasóim, most hozzátok szólok.
A napkban mindegyikőtöknek megpróbálok majd írni és jelezni a változást, és ha még érdeklnének a munkáim kérlek benneteket, hogy a régi profilomról kövesetek ki és itt kövesetek be.
Sajnos az előzőt nem tudtam megszüntetni.
Persze az írásaim itt elérhetőek lesznek, nem fogtok hiányban szenvedni.
És remélhetőleg végre fogok tudni majd veletek komunikálni is.
Minden esetre eselőre is köszönöm a segítséget, és reménykedem, hogy mihamarabb vissza találunk egymásra.
Ha pedig valaki kételkedne ennek a profilomnak a hitelességében, nyugodtan írhat privátban és kérdezhet tőlem olyat amit csakis én tudhatok, sajnos máshogyy nem tudom igazoltatni magamat és a hitelességemet.
A megértéseteket pedig köszönöm.

És addig is puszi a pocakotokra!
- Bekka-chan
  • JoinedNovember 4, 2020

Following


1 Reading List