'89 szeszélyes tavaszán érkeztem, a Dunántúl egy kis városkájába. Onnan aztán sokfele elcsámborogtam és sok mindent kipróbáltam az út során. Időközben tanár lettem, majd volt még egy randevúm ifjúkori szerelmemmel, a biológiával, belekóstoltam a segédkönyvtárosságba, most pedig egy szupertitkos kutatólabort őrzök.

Olyasmim lett így, amire régóta vágytam: időm. Hosszú kihagyás után ismét írni kezdtem, mint gyerek- és kamaszkoromban végig. Élvezem felfedezni újra ezt a világot, kipróbálom magam különféle zsánerekben, korosztállyal, hogy lássam, mihez van igazán kedvem és érzékem. Mindig is elég vegyesen írtam és olvastam mindenfélét, így ez most igazi kaland. Egy biztos, szeretem a fiktív világokat, a szerelmi szálakat, az izgalmas sztorikat, az elgondolkodtató és a kedves történeteket is. Remélem, egyszer olyan élményeket tudok majd átadni az írásaimmal, amiket én is annyira szeretek átélni olvasás közben.

Ha pedig épp nem írok, szeretek kézműveskedni, néha rajzolni, no meg szerepjátékozni.

(A borítók referenciaképek alapján készültek. Ha szembejönnek valahol, az nem véletlen, másoltam. :) )

(A blogomon egyéb tartalmakat is találsz, például írással, írástechnikával kapcsolatos cikkek fordításait.)
  • Budapest
  • انضمSeptember 28, 2017



الرسالة الأخيرة
Sumegi_Emilia Sumegi_Emilia May 07, 2021 06:55PM
Sziasztok!Remélem, nem árasztottalak el titeket egy halom publikálós értesítéssel mostanában! Ha mégis, akkor bocsi! :D Az új bejegyzésem jó hosszú lett, a wattpad meg sehogy se akarta kiengedni eg...
عرض جميع المحادثات

قصص بقلم Sümegi Emília
Novellák (online elérhetők) بقلم Sumegi_Emilia
Novellák (online elérhetők)
Nem akarsz hosszú, folytatásos sztoriba kezdeni? Szívesen olvasnál valami kerek egészet lefekvés előtt? Erre...
Írói jobb- és ballépések بقلم Sumegi_Emilia
Írói jobb- és ballépések
Milyen írónak lenni? Felemelő, sok munkával jár, meg sok gondolkodással, néha izgulunk, néha vitázunk, néha l...
Gondolatok az írásról (és kapcsolódó témákról) بقلم Sumegi_Emilia
Gondolatok az írásról (és kapcsoló...
Nem csak írok, sokat gondolkodok is az írásról. Ha felfedezem egy hibámat, visszatérő szokásomat, ha elakadok...
3 قوائم قراءة