Tesi

Kettőezerhuszonnégy- Itt járunk valahol. Szeptember végén. 
          	Az idő néha kicsit hideg, néha pedig kicsit meleg. 
          	Csak várom, hogy anya kiejtse végre az én nevemet.
          	Örülve- büszkén.
          	"Az én gyerekem. Az enyém! "- de sosem mondja.
          	Az ő szíve már csak hideg. 
          	Telek, csak egyre telek. 
          	Egyszer én is felnőtt leszek.
          	Anya! 
          	Mondd! 
          	Miért nincs köztünk igaz szeretet?