Igyekszem visszaszivárogni a Wattpad világába, így hoztam egy kedvcsináló részletet a legutóbb befejezett történetemből, a Hulló Juharlevelekből.
***
„A ház legnagyobb ablakai a falura néztek, mintha óvón követték volna az egyszerű emberek lépteit – és ez a látvány könnyeket csalt Kenzo szemébe. Nem hitte volna, hogy mindezek után megadatik neki az, hogy újra láthassa az otthont, amelynek korábbi életét köszönhette.
Egy korábbi, gondtalan életet, amelyben még Satake Kenzo gyermekként tanulhatott, és gyakorlásai során dicsőségről álmodott, és nem bűntudatról, árulásról, gyászról és szenvedésről. Nagy reményekkel lovagolt ki a csatatérre, diadalra vágyva, és a háború a húsába vájt, a lelkébe mártotta magát, amikor megmutatta neki legsötétebb oldalát. A régi, szép idők ma már úgy tetszettek, mintha egy másik fiú élte volna meg őket.
És ott volt. Mintha lova magától ismerte volna az utat, pedig nem az a hátas hozta haza, amelyen elindult. Kenzo észre sem vette érzelmeiben lubickolva, hogy szinte önkéntelenül irányozta társát a cél felé. Még az sem zökkentette ki, hogy a paták a kőlépcső fokain kopogtak.
Az udvar elébe tárult, ő pedig le kellett ereszkedjen a nyeregből. Le az anyaföldre.
Hirtelen nem tudott lábra állni. Majdnem kiesett a nyeregből, esetlenül rogyott össze, amint talajt ért. Három megterhelő év zuhant rá egyszerre, ő mégis földöntúli boldogsággal hajolt meg, a lehető legmélyebben. Köszönetet rebegett az isteneknek, amiért megengedték neki, hogy szülőhelyének talaját érezhesse bőre alatt. Két tenyérrel érintette a kert földjét, úgy morzsolgatta aztán ujjai között, mint a gyermek, aki először lát ilyet.
– Satake nagyúr? – szólította meg egy tétova hang.
Kenzo felkapta a fejét. A ház tolóajtaja résnyire nyílt, s a fal mögül egy ismerős – bár ráncos – arc bukkant elő.
– Mei. Te vagy az?"
***
Amennyiben érdekel, a történet megtalálható a profilomon. :)
