Néha hiányzol.
Csúnyán váltunk el, mert az indulat a szívedben porrá zúzott mindent.
Engem is, bár választ nem érdemeltem. Egy szót sem. Egy kiakadást sem. Egy szitokszót sem.
Még ennyit sem értem a szemedben.
Még ennyire sem voltam méltó.
Azt hittem barátok vagyunk.
De a szeretet szó is csak olyan könnyedén csúszik ki a szádon, mint a persze.
Jelentés és valóság nincs mögötte.
Azt mondtad, mert azt kellett mondanod.
De hazudtál nekem, és ezért mérges vagyok.
Olyan mintha egy kislány lennék, aki gyengéd, baráti érzelmeket táplált mások iránt, akik elhitették vele, hogy ennek van valóságalapja.
De nem volt. Csak megtűrtél, miatta.
Miatta tűrtél meg, mert őt szeretted.
És tudod nem hibáztatlak.
És tudod őt én is szeretem. És tudod őt még nálad is jobban szeretem.
De téged is szerettelek, nagyon is.
Szerettem a személyiséged, a vicceid.
Úgy tűnik a viszonzatlan érzelmek magányosak maradnak, sosem lelnek társra .