Magyar verzió 
Sziasztok! Zora vagyok, leendő író és költő.

Egészen kicsi korom óta álmodozó típus vagyok. A kedvenc szórakozásom az volt, hogy történeteket képzeltem el magamnak. Általános iskolában sokat szerepjátékoztunk. Míg a barátnőim létező személyek bőrébe bújtak, én mindig saját karaktert alkottam, és szabadjára engedtem a határtalan fantáziámat. Arról álmodoztam, hogy Hook kapitány elvisz Sohaországba, ahol Pán Péterrel és az elveszett fiúkkal kalandozhatok, vagy hogy a Toy Story életnagyságú szereplői a busz tetejére esnek, és magukkal visznek egy életre szóló kalandra. Bárhol jobb lett volna, mint a valóság.

Kamaszkoromban ez csak fokozódott. A közeli templom kupoláját titkos volturi főhadiszállásnak képzeltem, vagy jedi űrállomásnak. A vasútállomáson a Roxfort Expressz megállóját láttam, és viharos éjszakákon démonokat és szörnyeket vizionáltam a sötét sarkokban. A barátnőimmel ekkor kezdtünk el először írni - közösen, szórakozásból. Sötét, misztikus hangulatú, gyermeteg történetek voltak, de imádtam őket. Ezek már nem mások meséi voltak, hanem a mieink.

Később, amikor az első munkahelyemen próbáltam túlélni a mindennapokat, már tudatosan építettem a történeteimet, bár még mindig nem írtam le őket. Munkába menet zombiapokalipszist képzeltem, ami miatt nem kell beérnem, vagy azt, hogy Tony Stark megjelenik a konyhán, és elvisz, mert kiderül, hogy szuperképességem van, és a Bosszúállóknak szükségük van rám. Néha Perselus Piton bukkant fel a képzeletemben, mert én voltam a rég elveszett lánya.

Aztán 24 évesen, az első szerelmi csalódásom után, magamban is csalódtam. Azt hittem, fel kell nőnöm. Azt gondoltam, velem van a baj, mert nem vagyok elég érett. Félretettem a fantáziavilágomat - olyan jól, hogy amikor újra írni kezdtem, meg kellett tanulnom visszatalálni hozzá.

Most még nem vagyok író, de az leszek. És remélem, lesz, aki elkísér ezen az úton.