Az írás szabadságot ad. Az író messzi tájakra utazhat, más emberek bőrébe bújhat, és egész más, akár teljesen képtelen életet élhet.
Aki naplót, vagy életrajzot ír, az pedig kiírja lelke legmélyebb érzéseit, örömét, fájdalmát, gondolatait. Ezzel valamelyest felszabadul a benne rejlő feszültség alól, és a művet visszalapozgatva, egy kellemes olvasmánnyá válhat, ami olyan mint egy regény, de minden sorához igazi emlék, és érzelem tapad.
A költő is legmélyebb érzéseit írja le, csak ő ezt művészi formába csomagolva. Néha a legnagyobb fájdalmakból születnek a legszebb versek. Ezt visszaolvasva az ember nem csak azt érzi, hogy ''végre kijött'', hanem a szépsége, a benne lévő mély érzelmek művészi, dallamos megfogalmazása, még külön boldogságot is ad, ami még tovább enyhíti a fájdalmat, vagy épp növeli az örömöt.