Ezer éve nem nyitottam meg a Wattpadot.
Ezer éve nem írtam semmit.
De nagyon felhúztam magamat, és valahova le kell írnom, úgyhogy here we go.
Pár hónapja egy nagyon nehéz lelki időszakon mentem keresztül és eléggé lefogytam. Ezt akkor senki se vette észre.
Én pedig kíváncsi lettem volna, hogy az emberek mit gondolnak a bennem végbement külső változásról, de mivel senki nem reagált semmit, ezért elfogadtam, hogy "oké, lefogytam, ez van", és TOVÁBBLÉPTEM.
Na, elkezdődött a suli, és hirtelen mindenki, azok is, akik minden nap láttak amúgy a nyári szünetben, realizálta, hogy "jujjjjjj, Zoé de lefogyott!"
És ez még okés is lett volna, de ez már két hónapja megy, FOLYAMATOSAN.
Három éve body dysmorphiás és evés zavaros voltam. De nem fogytam semmit.
És ez akkor nagyon zavart.
De aztán elfogadtam, hogy ez az én testem, úgy szeretem, ahogy van.
Hosszú út volt, mire idáig eljutottam.
És 2024-ben nagyon szerettem a testem. Mert azt éreztem, hogy az emberek nem emiatt szeretnek, hanem amiatt, aki vagyok.
És tényleg ez számít.
Ám most mindenki csak azt veszi észre, hogy mennyire lefogytam. Hogy mennyire abnormálisan vékony vagyok a korábbi testemhez képest.
Ilyenkor azt kérdezem magamtól: akkor a régi testem mégse volt szép?
Vagy pont, hogy az szebb volt?
Az anyukám a kedvencem...
Persze, hogy mindig kommentelgetnie kell a testemre.
Arról panaszkodik, hogy nekem mennyire egyszerű volt ledobnom magamról a kilókat.
DEPRESSZIÓS VOLTAM.
NEM. AKARTAM. LEFOGYNI.
Csak megtörtént. Én nem akartam, de ez van, elfogadtam.
Viszont ez az egész dráma a testemmel kapcsolatban picit se segít, hogy elfogadjam az új testem.
És hiába lettem vékonyabb, a régi testemet vágyom vissza.
Úgy érzem, az szebb volt.
Mert abban elfogadtam magam.
Mert abban az emberek nem csak a testemet látták, hanem ENGEM.
Most meg már csak a testemet látják, én pedig itt állok, és legszívesebben ordítva zokognék, hogy észrevegyék, mit okoznak nekem ezzel.
Anybody can relate?
