gyorsan végigpörgettem valakinek a könyvét az utóbbi egy órában, valakiét, aki egykoron nagyon fontos volt számomra. aki régen a boldogságom majdnem egyetlen forrása volt, azokban a rémisztő és sötét időkben, hol féltem, rettegtem mindentől és mindenkitől. nem mutattam ki, de a határaimon voltam, életemben először, de legalább ő ott volt nekem és segédkezet nyújtott felém.
de ez már a múlté.
vicces belegondolni, milyen könnyen csöppennek bele az emberek a világunkba, majd egy csettintésre tűnnek el onnan. egy pillanatig nem figyelsz, köddé válnak, és többet hátra se néznek.
hiányzik. évek óta ez az egyetlen egy szó van a fejemben. hiányzik. el szeretném neki mondani, mennyire sajnálom és szeretném hogy visszajöjjön, de nem lehet. soha többet nem lesz már rá alkalmam, és ezzel együtt kell élnem, ezzel a gondolattal a fejemben kell haladnom tovább az úton. egyedül. nélküle.
tbh nem tudom hogy miért itt osztom ezt meg és miért nem twitteren, ahogy azt általában szoktam,,, tökéletes módja hogy visszatérjek ide baromkodni, ezaz nati ügyes vagy
bár talán jobb ha senki nem látja ezt a kis szösszenetet, abból a csekély 40 követőmből valószínűleg már mindenki letörölte a wattpadot so
