Kezdem szánalmasnak érezni magam, hogy folyton minden bajom ide írom le, de kurvára nincs már semmi más lehetőségem...
Utálom ezt az életet oké? Kibaszottul torkig vagy azzal, hogy élnem kell. Egyszerűen szavak nincsenek arra, amit most érzek.
Eleve a csalódás. Az, hogy a legnagyobb álmom teszi tönkre az életem! Ölni tudtam volna érte, és most az öl meg engem minden egyes kicseszett másodpercben. Két éve szenvedek miatta baszki, két kicseszett éve, és még baszottul nincs vége. Nem tudok csak úgy megszabadulni tőle!
És hogy miért gyűlölöm ennyire? Minden elvett tőlem, amit csak szerettem. Elvette a szabadságom, a kreativitásom, az önbizalmam, a lelki békém, és most a hobbimat, az írást is el akarja venni tőlem! Napokig gyűlöltem magam, hogy nem vagyok képes egy betűt se leírni, aztán csak úgy realziáltam, hogy ez is annak a dolognak a hibája.
Tényleg kivagyok...
Betegségből betegségbe folyok mióta az életem része. Tamogatás helyett pedig a családomtól sem kapok semmi mást, csak utálatot és kritikát. Én minden egyes nap eljöttem hamarabb abből a kicseszett iskolából, hogy meglátogassam apámat a kórházban, de tőle kapom a legnagyobb bántást, mert csak egy dagadt senki vagyok, aki nem érdemel semmit.
Komolyan olyan dolgok történnek, amiket sosem gondoltam volna, hogy megtörténhet a filmeken kívül.
Minél jobban próbálok élni, a környezetemben lévők csak lehúznak, mert egy dagadt senki vagyok, aki a teste miatt nem érdemel semmit, csak utálatot. És ha beteg is vagyok, mindig azért van, mert DAGADT vagyok.
Köszönöm szépen, egy csodálatos életnek nézek elébe közel 17 évesen. Nagyon büszke vagyok mindenkire aki csak lehúz. Gratula, hogy ez boldoggá tesz.
Remélem sose veszitek észre, hogy mekkora fájdalmat okoztatok ennek a DAGADT lánynak.