blackomendiva

Borzolt, fehér Isten-szakállal,
          	Tépetten, fázva fújt, szaladt
          	Az én Uram, a rég feledett,
          	Nyirkos, vak, őszi hajnalon,
          	Valahol Sion-hegy alatt.
          	
          	Egy nagy harang volt a kabátja,
          	Piros betükkel foltozott,
          	Bús és kopott volt az öreg Úr,
          	Paskolta, verte a ködöt,
          	Rórátéra harangozott.
          	
          	Lámpás volt reszkető kezemben
          	És rongyolt lelkemben a Hit
          	S eszemben a régi ifjuság:
          	Éreztem az Isten-szagot
          	S kerestem akkor valakit.
          	
          	Megvárt ott, a Sion-hegy alján
          	S lángoltak, égtek a kövek.
          	Harangozott és simogatott,
          	Bekönnyezte az arcomat,
          	Jó volt, kegyes volt az öreg.
          	
          	Ráncos, vén kezét megcsókoltam
          	S jajgatva törtem az eszem:
          	„Hogy hívnak téged, szép, öreg Úr,
          	Kihez mondottam sok imát?
          	Jaj, jaj, jaj, nem emlékezem.”
          	
          	„Halottan visszajöttem hozzád
          	Én, az életben kárhozott.
          	Csak tudnék egy gyermeki imát.”
          	Ő nézett reám szomorún
          	S harangozott, harangozott.
          	
          	„Csak nagyszerű nevedet tudnám.”
          	Ő várt, várt s aztán fölszaladt.
          	Minden lépése zsoltár-ütem:
          	Halotti zsoltár. S én ülök
          	Sírván a Sion-hegy alatt.
          	
          	- Ady Endre 

blackomendiva

Borzolt, fehér Isten-szakállal,
          Tépetten, fázva fújt, szaladt
          Az én Uram, a rég feledett,
          Nyirkos, vak, őszi hajnalon,
          Valahol Sion-hegy alatt.
          
          Egy nagy harang volt a kabátja,
          Piros betükkel foltozott,
          Bús és kopott volt az öreg Úr,
          Paskolta, verte a ködöt,
          Rórátéra harangozott.
          
          Lámpás volt reszkető kezemben
          És rongyolt lelkemben a Hit
          S eszemben a régi ifjuság:
          Éreztem az Isten-szagot
          S kerestem akkor valakit.
          
          Megvárt ott, a Sion-hegy alján
          S lángoltak, égtek a kövek.
          Harangozott és simogatott,
          Bekönnyezte az arcomat,
          Jó volt, kegyes volt az öreg.
          
          Ráncos, vén kezét megcsókoltam
          S jajgatva törtem az eszem:
          „Hogy hívnak téged, szép, öreg Úr,
          Kihez mondottam sok imát?
          Jaj, jaj, jaj, nem emlékezem.”
          
          „Halottan visszajöttem hozzád
          Én, az életben kárhozott.
          Csak tudnék egy gyermeki imát.”
          Ő nézett reám szomorún
          S harangozott, harangozott.
          
          „Csak nagyszerű nevedet tudnám.”
          Ő várt, várt s aztán fölszaladt.
          Minden lépése zsoltár-ütem:
          Halotti zsoltár. S én ülök
          Sírván a Sion-hegy alatt.
          
          - Ady Endre 

Orpheusz

Ahw de régen láttam, hogy mozogsz Wattpadon. :D

Orpheusz

Én is így vagyok vele. Mostanában kezdtem úgy-ahogy visszatérni. De így is szánalmas, ahhoz képest, hogy régebben , hogy nyomtam. Pedig ideje lenne rendet tenni.
Reply

blackomendiva

@Orpheusz Mert én itt már csak egy szellem vagyok xd attól még ugyanúgy megkapom az értesítéseket, látom ki mit kommentel. Semmi időm nincs ahhoz, hogy leüljek pár órára és írjak is. Sajna... de amúgy mindig elérhető vagyok.
Reply