"Az írás a skizofrénia társadalmilag elfogadott formája."
Ezzel az Edgar Lawrence Doctorow idézettel kezdeném a bemutatkozásom, nem mindtha pszichés betegségnek tartanám a írói vénát. (Nem akartam az írni, hogy az enyémet, mivel szerintem nekem nincs, csak pusztán szeretek írni.)
Végül is van benne igazság. Hisz minden szereplőnk él, ha máshol nem is
a fejünkbe és igenis beszélgetünk velük, még ha nem is olyan módon,
mint a skizofrének. Nem vagyok és Szmiágól :D Na, de térjünk rá a
bemutatkozásra. Caroline Hale vagyok! Az igazi nevem nem árulom el,
mert már lassan tíz éve ezzel a névvel élek a blogger szférába.
Lassan 30 éves leszek, de lélekben örökké 16 vagyok :) Imádok olvasni.
Ezért is jött az ötletem, hogy én már pedig írni szeretnék... Az első
írásos emlékek tőlem, még 2003 körül születtek, akkor voltam harmadikos
és akkor kezdtem el felfedezni a betűk világát. Rengeteg rövid mesét
írtam egy Kajla nevű kutyusról, aki csak a fejemben élt. Valamint
született pár Mátyás királyos akár 6 oldalas történetem is. De ezek
nincsenek már meg, vagyis talán kinyomtatva valamerre fetrengenek a
házban, de én még egyet sem találtam meg.
Aztán abbahagytam, mert egyszerűen már nem volt rá időm, kedvem se. Nem foglalkoztatott annyira a dolog. Aztán nyolcadikban találtam még egy
csodabogarat, akivel megoszthattam HP imádatom és együtt írogattunk
történeteket. Aztán jött a Twilight és két középiskolás barátnőmmel
megalkottunk első twiligt ficünket, amin a mai napig jót mulatok, ha
visszaolvasom :) Azóta eltelt több mint 10 év és én még mindig itt
vagyok, imádom ezt csinálni, munka mellett nehéz, de nem akarom
feladni, mert az egyetem alatt egy kedves professzorom azt mondta, hogy mindenki találjon a szakterületével egyáltalán nem összefüggő hobbit, mert előbb utóbb megőrülünk, ha csak azzal foglalkozunk. Nekem ez a hobbi az írás.
- Dunaújváros
- JoinedMarch 30, 2017
Sign up to join the largest storytelling community
or
carolinehalefiction
Jul 26, 2024 04:29PM
Sziasztok! Bocsánat, ha két-három naponta hozom a fejezeteket, kicsit megcsúsztam idővel Remélem nem lett túl uncsi a 4. fejezet Legyen szép napotok,C. H. ❤️⚽View all Conversations
Stories by Caroline Hale
- 5 Published Stories
Cselezd ki a szerelmet! • Lamine Y...
2.5K
175
25
Ana Sofía Hernandez pont úgy a La Masiaban nevelkedett, mint Lamine Yamal. Gyerekként volt idő, mikor együtt...
#6 in foci
See all rankings
A megszeghetetlen eskü • Draco Mal...
81
10
5
Camile és Draco születésük óta ismerik egymást. Tanulmányaikat együtt kezdték a Roxfort Boszorkány- és Varázs...
#15 in anglia
See all rankings
The Angel of my heart • Seth Clear...
170
7
4
7 év hosszú idő...
Seth ennyi időt töltött La Push-tól és a falkától távol.
Az esős washington állambeli te...
#1 in seth
See all rankings