egyujkezdet

Boldog karácsonyt mindenkinek!
          
           Már ismerhettek eléggé ahhoz,  hogy tudjátok szeretek az ünnepek alatt nagy bejelentéseket tenni  és egy kis olvasnivalót hozni. Néhányan biztos láttátok, már hogy ismét publikáltam.  A történet eredetileg egyáltalán nem ide készült,  de aztán mégis vissza húzott hozzátok és ahhoz az elhatározáshoz, hogy ismét aktív legyek Wattpadon. A fiúk története pusztán,  csak egy kedves,  bemelegítő történet a visszatérésem alkalmával, így ne várjatok belőle folytatást. Viszont,  ami a legfontosabb olvassátok azért el és szeressétek! Szerintem megérdemlik.  Várom a kommenteiteket. 

Srácok!
          
          A @BestofWPHun csapata csinált egy Pride hónapi kis játékot. A felhívás lényege az volt, hogy lmbt százszavasokat kellett alkotni és elküldeni nekik a hónap végéig. Először is el kell mondjam, hogy imádom az ilyen kis kezdeményezéseket és aki még akar az nem futott ki az időből, hogy ő maga is jelentkezzen! Az írásokat az Instagram oldalukon osztják meg, ahol az én beküldött munkáim is olvashatóak. Lessetek rá, ha még nem tettétek!
          
          https://instagram.com/bestof_wattpad_hun?utm_medium=copy_link

Ma megkért egy barátnőm, hogy írjam le mit is értek lebegés alatt, amikor a meditációról beszélek. Annyira jól sikerült szerintem a leírás, hogy megosztom veletek  Egyébként ti értékelitek az ilyen kis szösszeneteim vagy hagyjalak titeket vele békén? Az iromány:
          
           Én úgy írnám le, hogy vagy. Vagy egy pillanatban, egy gyakorlatban, ahol próbálsz mindent elengedni. A hang amire figyelsz, összekapcsolódik a légzéseddel és lassan termeszetessé válik, hogy az a ritmus irányítson. Folyamatosan csitítod a gondolataid, néha alig fél másodpercig pedig már a hangot se hallod, a gondolataid vagy a léted, de mégis valahol legbelül ott vagy. Kirajzolódik előtted egy világ, aminek nem kell színesnek lennie, elég ha a feketeségen át egy mozgó, sárga pont lesz az. Valahogy rabul ejt. A légzésed ütemére ismered fel a pillanatokat. Semmiség--> gondolat---> elcsitul és a következő pillanatban már nem is emlékszel arra a gondolatra. Amikor pedig elengeded az érzést és visszaérsz, amolyan leszállást érzel, fizikailag. Ránézel az órára és rájössz ahogy oly sokszor mondtad magadban, hogy még bírnod kell, csitulj, még ez a világ tovább tart...  Rájössz nem egy percig csináltad ezt hanem 10-ig, fél óráig vagy kitudja meddig. Rájössz, hogy közben nem is figyeltél másra. 
           Csak léteztél, összekapcsolódtál egy érzéssel, ami "menedék"
           Valami ilyesmi az a lebegés, ami még az érzés vége után ott van és egyszerűen nem akarsz ismét felgyorsulni. Ez az a harmónia amitől képes vagy boldog lenni, ha csak létezel és süvít a szél. Nem olyan erős fajta imádat, amitől nevetsz vagy mélyen csodálod, rájössz, hogy a része vagy