Nem tudom ismerős e a büszkeség érzése. Azé a fajta büszkeségé, amit akkor érzünk ha egy hozzánk különösen közelálló személy sikert ér el. Én ezt érzem, ha a húgomra nézek. Ezt érzem amikor előrerör, de akkor is amikor hibázik. Ezt érzem amikor a műveit hallgatom.
Ő volt aki megmutatta az írás egy másik arculatát számomra, azt az arcát, amelyben alkotni, teremteni lehet.
Ő mutatta meg, hogy az írás valóban művészet. Amikor az ő egyes műveit hallgatom, mintha nem is mesélne, hanem énekelne: világokról amiben élhetnénk, emberekről akikké válhatnánk. Ne félj megmutatni itt is, ezt az arculatát az írásnak!
Mindig büszke leszek rád!
