hun_manhwa

Sziasztok!
          	Sajnálattal néztem ma hogy a wattpad leszedte az egész Under the Green Light fordításomat és ez olyan dühítő. 
          	Nem csináltam semmit, egyik napról a másikra nincs meg a storym. 
          	Sajnos a galériámban nincsenek lementve a szerkeztett képek (tárhely hiány miatt) szóval így konkrétan kezdhetném előröl az egész mangát és én ezt nem akarom. 
          	Mindíg csak addig voltak a szerkesztett képek a galériámba míg fel nem töltöttem nektek, utána kitöröltem gondolván hogy "nem lesz semmi baj".
          	Próbáltam már mindent de egyszerűen eltünt, nincs meg. 
          	Nem tudom milyen okból kifolyólag szedték le, de még értesítést sem küldtek (pedig ilyenkor szoktak). Sajnálom, de abbahagyom a fordítását, tényleg már elegem van, ahányszor keresztbetett már nekem a wattpad. 
          	Szomorú ez számomra mivel nagyon sok munkám benne volt, és most is épp egy új fejezeten dolgoztam, erre meg ezt látom. Akik hasonlóan fordítanak mangát, vagy csak egy történetet írnak, tanuljatok a hibámból, mentsétek le inkább 26ezer helyre mint hogy így járjatok, mert ennél rosszabb érzés kevés van, amikor ennyi munkád kárbavész. Remélem nem haragszotok, lehet visszatérek még wattpadre, de jelenleg nem bízom ebben a platformban annyira, hogy akár mit is feltöltsek..
          	Sziasztok.

hun_manhwa

@leyianika köszönöm az ötletet <3
Reply

leyianika

@hun_manhwa hát ez hihetetlen és nem baj a webtoonon is tudsz írni fordítani a mangatoonon is 

JustOneLana

Hi^^
          Ne aggódj nem zavarlak sokáig csak megszeretném köszönni a listázást ❤️
          Tessék itt van cserébe egy ölelés (つ≧▽≦)つ
          Legyen szép napod/estéd!