iloveyoxiao

Sziasztok!
          	Igazából nem tudom, mennyien emlékeztek rám ennyi idő múltán, de inkább írok magamról egy kisebb ismertetőt: én vagyok az a lány, aki egy random napon felkelt reggel egy álmából, ahol szellemként járt egy fiúval, és írtam róla egy Haikyuu!! fancfictiont. Kisebb-nagyobb időközökkel folytattam eme szenvedélyemet, viszont már jó ideje (nem merem megnézni, mennyi) nem adtam magamról ezen a platformon életjelet; viszont most jó hírekkel tudok szolgálni. Ezt is azért írom, hogy megmagyarázzam, hogy okot adjak a kihagyásra.
          	Azt utolsó könyvem előtt, egy újabb álmom után leírtam pár sort egy üres dokumentumba, majd teljesen érintetlenül hagytam kilencedik évfolyam májusáig. Akkor viszont újra rátaláltam, eszembe jutottak a dolgok, amit ezzel kezdeni akartam, és újra elhatároztam, hogy a szárnyaim alá veszem újból ezt a kis projektet, ami mostanra egy (legalábbis a Word szerint) 270 oldalas, 70000+ szóból álló történetté alakult, és nem mellesleg, száz százalékosan a szívemhez nőtt. Minden egyes érzelmemet, könnyemet és fájdalmamat ebbe a kis történetbe tettem az alter öltözködésű lányról és a legjobb barátjáról; erről sírtam magamnak, a barátaimnak, anyukámnak, a pszichológusomnak, akik végigkövették ennek a szívszorító, mégis valamilyen szinten gyönyörű és megismételhetetlen regénynek a születését és a növekedését (az itt felsoroltaknak, mindannyiótoknak szeretnék köszönetet mondani. Ti vagytok a mindeneim). 
          	És most, ez a történet a végéhez ért, befejeződtek a rajta végzett munkálataim, és abban a stádiumban áll, amikor már kiadtam a béta olvasóim kezébe. 
          	A legújabb könyvem, a "Mind Meghaltunk" első epizódja 2023 November 10-én, pénteken jelenik meg hivatalosan a Wattpadon. Nagyon örülnék, hogyha valamennyien szánnátok az első epizódra ezen a napon időt, és elolvasnátok; meg kell mondjam, nekem a világot jelentené.
          	Mivel kifutok a limitből, nem írok többet. De annyit még igen, hogy király könyv lesz, szóval szakítsatok rá időt.
          	With all my love,
          	Tiramisu :)

borkqq

@iloveyoxiao PUSZI A POCIDRA SZERETLEK ZOZO
Reply

iloveyoxiao

@beledveriafaszag Na és, itt van az ember, akinek a legnagyobb köszönetet mondhatom, mert ő segített a legtöbbet, ő hallgatta végig a szipogásaimat, és ő támogatott a legvégéig igazán. 
          	  Szeretlek Borka, és millió puszi neked.
Reply

borkqq

SZIASZTOK TIRAMISU N1 FANJA VOK