Éreztétek mar azt hogy sehová nem tartoztok? Suliban sem tudsz beilleszkedni és tudod hogy nem miattad van ez,de még is úgy érzed veled van a baj. Vagy egy társaságban és ott is mindig te vagy a harmadik. Ha mentek az úton és van egy járda a másik kettő megy a járdán ami elég nagy és négyen is elfernenek rajta de neked valahogy mégsem jut hely ezért lemaradsz...
Az osztályban épp hogy valaki hozzád szól,de látod hogy mások milyen jól megvannak egymással,nevetgélnek,bohockodnak, te meg ülsz egyedül a padban és úgy teszel mintha nem is lenne rossz.
Otthon is magányosnak érzed magad. Látod hogy mások buliznak, és te is mennél de a szüleid miatt nem lehetséges.. hívnak hogy menj de nem mehetsz,pedig lehet hogy úgy könnyebb lenne beilleszkedni,sőt biztos. De te elfogadod azt ami van mert nem tudsz mást tenni. Belül érzed hogy tönkre mész, a lelked már nem bírja tovább,az agyad kattog. Vissza nézel a múltba és éjszakánként nem tudsz aludni mert azon pörög az agyad hogy mit csinálhattál volna másképp.
Vannak emberek akik utalnak pedig te semmi rosszat nem tettél. Rosszak veled de te mégis jó vagy hozzájuk. Megfogadod,hogy többé nem leszel jó velük,de mégis az vagy, nem tudsz úgy bánni az emberekkel ahogy ők veled. És tudod miért van ez? Mert TE jó ember vagy.
Annyiszor voltam már padlón,de valahogy mindig sikerült felállnom..viszont lehet megsem és ezért érzed néha azt hogy nem bírod tovább. Az egyik percben nevetsz a másikban el öntenek az érzések és sírsz. Igen biztos felállunk de csak félig.
Már megint úgy érzem hogy egyedül vagyok. Persze itt a családom de ők nem olyanok akiknek mindent elmondhatok. Nem mondhatom el hogy csalódtam a szerelemben és a szívem darabokban van. Nem mondhatom el hogy van egy srác aki teszik. Nem kerhetek tanácsokat a szerelemben. Nincs vigaszom,csupán az vigasztal hogy látom őket mosolyogni. Értük mindent megtennek!
