lyssa_parker

Sziasztok! 
          	A Szeretők Halálát még "kislányként" kezdtem el megírni, amikor még bőven éreztem a DracoTok utórengéseit rajtam. Imádtam a könyv megírásának minden percét, azonban volt, hogy elbizonytalanodtam, vajon tényleg jól csinálom-e, és van-e akár egy olyan olvasóm is, aki tényleg elégedett az írásommal. 
          	
          	Most, évekkel később is büszke vagyok arra, amit létrehoztam, és rájöttem arra, hogy nem szabad, hogy ez csak egy régi fellángolás maradjon, és megérdemlitek, hogy folytassam a könyvsorozatom történetét. 
          	Szeretném bejelenteni, hogy érkezik a könyv második része, addig is folyamatosan "javítgatom" az első részt. Sajnos régebben a profizmusom nem érte el a kellő szintet, ezért jócskán akadnak hibák benne, de pár hete már ezek kijavításán dolgozom. 
          	Nagyon szépen megköszönöm azoknak, akik velem voltak régen, és esetleg újra visszatalálnak majd hozzám a későbbiekben. Minden olvasóm rengeteget jelentett nekem a múltban, jelent a jelenben és jelenteni fog a jövőben!
          	
          	Boldog új évet mindenkinek! :)

Sziasztok kedves Olvasóim! 
          Szeretnék elnézést kérni a hosszú távollétemet illetően. Nem szeretnék mentségeket keresni, őszintén szólva nem tudtam elegendő kedvet vagy motivációt lehelni magamba az írással kapcsolatban. Azonban ennek szerencsére vége, igyekszem továbbra is meghökkentő, érzelmes és izgalmas fejezetekkel szolgálni nektek. 
          Köszönök szépen mindent! 
          Hamarosan érkezik az új rész!
          - Író
          
          u.i.: A zsebkendőket ne tegyétek messzire!

lyssa_parker

Próbálok minél jobban visszatérni az íráshoz, sajnálom, hogy az utóbbi időkben kevesebbet posztoltam. Nehéz időszakon vagyok túl, de igyekszem napról napra jobban lenni és a lehető legszebb történetet megírni és megosztani veletek. Vigyázzatok magatokra, puszi! <3

lyssa_parker

Hi everyone, 
          I am very pleased to announce that after a long time I have returned to book writing which I love so much. Thank you very much for your support, every vote and read means a lot to me and they just keep encouraging me not to give up. Thank you very much everyone, I am so so so grateful for you. Because of my friends and family (madness, I know), I decided to write my book, which was originally written only in English, in Hungarian, my native language as well. I would like to greet all my new readers of any nationality and wish them good fun. You are wonderful, have a beautiful day! ♥
          
          Helló mindenki,
          nagy örömmel jelentem be, hogy sok idő után újra visszatértem a könyvíráshoz amit annyira szeretek. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek a támogatást, minden szavazat és olvasás nagyon sokat jelent nekem és csak tovább bíztatnak arra, hogy ne adjam fel. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, hálás vagyok értetek. A barátaim és a családom (őrület, tudom) miatt, úgy döntöttem, hogy az eredetileg csak angol nyelven íródó könyvemet, magyar nyelven, az anyanyelvemen is megírom. Szeretnék köszönteni minden új, bármilyen nemzetiségű olvasómat és szeretnék jó szórakozást kívánni nekik. Csodásak vagytok, legyen gyönyörű napotok! ♥