Privjet!
Tudom, hogy nagyon régen jelentkeztem, és hoztam új fejezetet bármihez is. Sajnálom, hogy elmaradtam, és megvárakoztatlak titeket a ...határig és a Demarkációs vonal folytatásával is.
Márciusban és áprilisban nagyon kiégettnek éreztem magam. Elsősorban a munka miatt, rengeteget kivett belőlem ez az időszak, és teljesen felborult a work-life balance-om. Másodsorban a választási szorongás (létezik ilyen kifejezés?) is gyakran megbénított.
Az őrült időszaknak végre vége a munkahelyen, és a választás is olyan eredménnyel zárult, amit még mindig alig hiszek el (jó értelemben). Az autómat visszakaptam a szerelőtől, ráadásul a kedvenc előadóm is új albummal jelenik meg hamarosan 7 év kihagyás után. Itt van a jó idő, későn sötétedik. Az élet megint jó.
Elkezdtem írni pár hete, a ...határighoz már majdnem megvan a következő fejezet java. Ami azt illeti, ez megint egy hosszabb lesz, de igyekszem nem túllógni a 8-12 oldala szabályt, amit kiszabtam magamra, hogy ketté kelljen szedni (híres utolsó nagy szavak, ismerem magam).
A ...határig mellett még szeretném befejezni a Demarkációs vonalat, rengeteg ötletem lenne a Szibériai szenthez, illetve most már nagyon-nagyon régóta szeretném megírni a magyar emigrációs életről szóló regényt. Azt hiszem, erről már meséltem többször korábban, hiszen közel 10 éve, mióta először jártam az Egyesült Államokban, itt van a fejemben. Megfogadtam, hogy ha mégsem kell külföldre költöznünk a párommal, megírom - és hát úgy alakult, hogy végül is maradunk, szóval illene betartani.
Egy kedves kollégám szerint sabbaticalra kellene mennem, és kezdek komolyan elgondolkodni rajta.
Lényeg a lényeg, ha ennek a hosszú bekezdésnek a végére értek, hogy igyekszem hamarosan újra aktívkodni.
Köszönöm, hogy olvastok.❤️
Masenyka
