Sziasztok Drágáim.
Mint tudjuk ez az üzenőfal azt a célt szolgálja, hogy (mint a nevében is benne van) üzenjük az olvasóknak és akár az íróknak is. Ezt teszem most én is, bár ilyet eddig még nem csinálta, ezt is el kell kezdeni valahol!
A mai nap egy régi író társunk megosztott egy olyan posztot amivel főleg két írót (köztük engem is) olyan módon értékel ami megengedhetetlen! Válaszolni azonban nem tudok rá, mert letiltott. Ne értsetek félre, nem ezzel van a gondom, hanem azzal, hogy én le sem írhatom az IGAZSÁGOT. Mivel név nélkül, de bele vett igenis megvédem magam, itt. Ezért itt válaszolok, üzenek neked!
Kedves @CukedliJimin Szerencsére vagy sem (ezt döntsd el te), most van csak módom, időm értelmezni a sziporkázó bejegyzésed.
Először is ahogy előttem már írta, egyik kedves barátnőm ez egy nyilvános felület így nyíltan leírhatom a véleményem.
Másodszor: Azóta tudom, hogy haragszol rám mióta az említett csoportból ki lettél rakva. Megjegyzem nem csak te, más olyan író is aki inaktív volt minden formában! Ha szerinted hazudok járjál utána!
Felkértelek egy kihívásra, és nem tartottam tört a nyakadhoz, de te nem teljesítetted amit ígértél, ráadásul az üzeneteimre sem válaszoltál legalább annyit, hogy: bocsi Mamzi ez most nem megy. Emberek vagyunk, akármi közbe jöhet! IGEN én csináltam a csoportot, de nem én döntök! Ha nem hiszed járj ennek is utána!
Harmadszor: a stílus amit felvettél minősíthetetlen! Olyan íróknak szólsz be akinek a lába nyomába sem léphetsz! (Nem magamra gondolok!) Ráadásul azt, hogy ki mennyire jó író hagy döntse el maga az olvasó! Hiszen nekik írunk nem!? Végül ahogy korábban írta @pinkylightgirl kezdő írók is vannak a csapatban…
UI: Egy korábbi válaszodból látszik, hogy nem is tudod kik vettek részt a kihívásokban!