moonloverbby

drágáim, 
          	
          	nem érdemlek tengernyi időt, miután nem tartottam be az ígéretemet, szóval elég, ha csak átfutjátok, amit ide írok (a biomban már megváltoztattam pár dolgot, de úgy érzem, itt sokkal jobban látható, ha kiírok valamit). 
          	
          	ragozhatnám sok ideig, hogy miért nem írtam, elfedhetném kifogásokkal, de amire szeretnénk, arra van időnk, és nekem megint sikerült fél évet teljesen skippelnem innen (az ígéretem ellenére), szóval rövid leszek: belefáradtam azokba fandomokba, amikkel anno itt írtam. 16-17 éves voltam akkoriban, teljesen más világképpel és gondolkodással, és fogalmam sincs, hogyan álljak neki továbbírni egy félbehagyott részt. a befejezetlen fanfictionök miatt szégyellem magam, hogy nem vagyok kitartó, és nyugodtan le is írhatjátok, hogy ez mennyire nem tetszik nektek, nekem se tetszene, ha valaki lógva hagyna. 
          	
          	NEM FOGOM ABBAHAGYNI AZ IDE ÍRÁST, nem fogom törölni az oldalt (elég sok ilyen kiírást láttam az elmúlt hónapokban, de felnőtt egy generáció, és ez ezzel jár), helyette angolul (is) fogok írni, más témákban, más fandomokban. a régi, befejezetlen könyveimet nem szedem le innen, ha újra lesz erőm és időm, egy-egy rész várható, de nem veszek rá mérget, és ti se tegyétek. 
          	
          	szeretek és szeretni fogok mindenkit, aki ezt elfogadja, és megértem, ha valaki emiatt kikövet, talán én is ezt tenném. remélem, örömötöket lelitek majd esetleg egy-egy angol írásomban, ha egyezik az ízlésünk. 
          	
          	puszpusz, 
          	moonloverbby (lujza)

satang_lt

@moonloverbby Ne aggódj átérzem a problémád...<3
Reply

kedves mézeskalácsok! 
          
          úgy gondoltam, életjelet adok magamról. tudom, hogy minimum fél éve mindent úgy hagytam itt, mint amikor anno apám gondolt egyet és lement tejért.
          
          ennek egyetlen nyomós oka az érettségi: egy hét múlva fogom teljesíteni azokat a feladatokat, amikre szeptember óta készültem. távolmaradásom a túlzott stressz és a már-már klinikai esetnek számító pánikbetegség okolható —ebből már következtethettek arra, hogy nekem tényleg nem babra fog menni a következő egy hónap (az igazán szükséges érettségiket május közepén írom, de a magamra szedett maximalizmus jegyében a többit is a lehető legmagasabb százalékra tervezem megírni), de még a szóbeli sem. 
          
          de ennyit magamról, most a sztorikról, amikre (remélem, ennyi idő kihagyása után is) kíváncsiak vagytok. 
          
          az eddie munson-fanfictionömet (INFERNO) már sikerült update-elnem egy résszel, csupán azért, hogy ne maradjon semmi a piszkozatokban. másik kettő sztorimat, amit tervezek továbbvinni (HÁZ A DOMB TETEJÉN - zsombi x giorgio; LITTLE DARK AGE - sanjiro mano fanfic) érettségi után fogom update-elni. 
          
          nagyon köszönöm annak aki elolvassa ezt és megérti azt, hogy miért tűntem el ennyire. akik pedig szinten érettségiznek mint én, sok kitartást! <3 már a kanyarban vagyunk, csak egy papír választ el attól, hogy itt hagyhassuk ezt a közoktatásnak csúfolt rendszert. 
          
          puszpusz,
          moonloverbby (lujza)

msbeautifulandamned

úristen igen kérlek! remegek a zsombi x giorgio folytatásáért. no1 kedvencem‍♀️
Reply

nagyonfelek

@moonloverbby így legyen <3
            amúgy durva, hogy mennyire rá tudnak stresszeltetni ezekre. gondolom az a logika, hogy így majd többet fogunk tanulni, de semmi jó nem származik belőle
            minden esetre, hajráhajrá <3
Reply

moonloverbby

@nagyonfelek dehogyis.. csak a suliban a tanárok rakják rád a nyomást, valójában csak meg kell értened de megtanulnod ráér később is
Reply

xyznini

sziaa a mielőtt meghaltam vkook könyvednek lesz folyttása?
          nagyon érdekel,hogy lesz vége <3

moonloverbby

@luv4yoo szia, egyelőre nem terveztem. nagyon rég írtam, de már csak pár rész hiányzik belőle. jelenleg több projekten is dolgozom (nem csak írás), ha sikerül időt szakítanom rá, lezárom, mert nagyon közel áll a szívemhez a történet. 
            
            köszönöm az érdeklődést, nagyon sokat jelent >3<
Reply

alavanille

Sziaaa! 
          Több könyvedet is olvastam már, te vagy a kedvenc íróm Wattin.  (Talán a kedvencem tőled a Kisherceg és a Duplapulcsi. ) 
          Mivel szerkeszted a borítókat? Például az előbb említett két könyv borítóját. (Baromira tetszik rajta a felirat.) Írj még sokat, fantasztikus a fogalmazásod! 

moonloverbby

@_monoxide_ sziaa, a könyveket picsart-tal és phonto-val szerkesztettem, sajnos már vagy egy éve, így a betűtípusra nem nagyon emlékszem )): de ha beírod hogy "aesthetic fonts" akkor ott lesz az elsők között :3 
Reply

fucked-up-feeling

Imádom a kisherceget. 2018 nyáron letöltöttem a wattpadet, azonnal megtaláltam és bele is szerettem. Nincs még egy ennyire szexuálisan túlfűtött könyv mint ez, nagyon sokat kerestem, de tényleg nincs. Télen már nem is olvastam, és tavasszal letöröltem az appot, de most muszáj volt újra letöltenem, hogy újra elolvassam, a kisherceg húzott vissza. Nagyon köszönöm ezt a könyvet❤️❤️

moonloverbby

this message may be offensive
@fucked-up-feeling jaysus olyan édes vagy, ez nagyon feldobta a napomat. örülök hogy ennyire nagyon tetszett, ezzel adtál egy kis löketet a többi folytatásához :)
Reply