parkimchi
Úgy érzem az írás nem nekem való.
Félre ne értsetek.
Imádok írni, míg benne vagyok abban a hangulatba. Utána meg csak nyűgnek érzem, és nem találom újra azt a hangulatot.
Mindig rengeteg ötletem van, ami folyamatosan intenzív állapotban tart, de ettől már kikészülök. Biztos velem van a baj, hogy nincs cseppnyi elhatározásom, hogy megírják rendesen egy könyvet. A félidőben beadom a kulcsot, és mást kezdek el írni. Nevetséges, de ez van.
Szóval már arra is gondoltam, hogy szimplán csak kiírom a cselekményeket amik bennem vannak, aztán tessék lássék, írja meg az aki akarja.
Mennyire vagyok nem normális?
parkimchi
@MiciFaros Őszinte leszek, eddig nem olvastam a könyved, most is csak a legfrissebb fejezetet olvastam el. Tetszik a gondolat, és a mögöttes tartalom. Talán ha újra az a démonfajzat lennék, aki jobban foglalkozik saját magával, és nem érdekelné a másik ember véleménye. Akkor tudtam volna annyi erőt gyűjteni, hogy felfogjam azt is amit mondani akarsz vele. Belátom a hibákat, amelyeket folyamatosan vétek magam felé. Viszont belülről nyomaszt a tény, hogy évekkel ezelőtt simán megtudtam írni egy könyvet (az most mindegy, hogy mennyire volt jó vagy sem. A folyamat végbement, nem akadtam el sehol) most meg csak ülök a laptop előtt és mikor kihagy a lendület, ott marad félbe. A bőröm alatt ott van mindig, hogy én ezt be akarom fejezni, be tudom fejezni. Aztán újra és újra ezt játszom el. Elhagyott a felelőtlenség, vagy nem is tudom micsoda. Tudom, hogy erőszakkal se megyek semmire se, viszont ezt a gátlásomat szeretném valahogyan megtörni. Mert szerintem csak egy gátlás van bennem.
•
Reply
MiciFaros
@parkimchi Nem akarom rád tukmálni a saját írásom, de nem rég tettem közzé egy posztot, ami ilyen jellegű gondolatokat boncolgat. Nekem 10 évembe telt. Az írás pont akkor fullad meg, amikor erőszakolni kezded magadra.
•
Reply