Nos, kint voltam tegnap a prideon. Nem az első alkalommal, de ez a mostani nagyon felülírta a legutóbbit, ahol még bújkáltam, ahol még nem voltam önmagam.
Idén a poliamor ganggel mentem, partneremmel, qppartneremmel, metámmal, barátaimmal, lepedőre festett poliam szivárványos zászlóval, "már oviban is állva pisiltem" táblával, testfestéssel, binderben, szoknyában. Buliztunk, kiabáltunk, úgy táncoltunk a színpadnál, mintha nem lenne holnap, és szerintem a fél felvonulást végigölelgettem. Most hagytam, hogy az emberek végigfotózzanak, már kétszer is kikerültem a hírekbe, interjuvoltak (tessék majd nézni az amnesty international és a kétfakús videókat!), olyan ismerősökkel találkoztam, akikre nem számítottam, mégis kellemes meglepetés volt.
Random emberek dícsértek végig, hogy mennyire is szép vagyok, hogy mennyire jól viselem magam. Meg odajött hozzám egy srác, hogy jé, neki is pont ilyen színű a bindere. Meg végre találkoztunk más fiatal poliam kapcsolatban lévőkkel, eddig azt hittük, hogy csak mi vibeolgatunk ilyen sokan harminc alatt itthon.
Felszabadult voltam, önmagam lehettem. Nem éreztem magam furán, amiért hangos vagyok, meg nem kérek bocsánatot a megjelenésemért és egyetlen embernek sem kellett magyarázkodnom magamról. Nem néztek furán, amikor többen voltunk el kézenfogva, amikor pont azokat csináltuk, amiért annyiszor megbámulnak.
Már az sem érdekel, hogyha anyám látja rólam a képeket. Majd outolok neki, vagy mi. Mert tudom, hogy mennyi ember áll mögöttem, tudom, hogy mennyit küzdök önmagamért, azért, hogy egyáltalán magamnak jó legyek.
Úgy érzem, visszavettem a jövőm.
Találkozzunk legközelebb is!
