runawaybobby

Ezer éve nem jártam itt. Nagyon hiányzott az app. De szükségem volt egy kis pihenésre. Visszatérek 

runawaybobby

hm well minden jól indult, i mean az év elején, then minden megint szar lett, kb egy hete
          and then
          most talán helyre kerül lassan minden 
          or at least remélem 
          egyszer majd írok róla egy könyvet :) miután túl vagyok rajta 
          stay tuned

runawaybobby

amint látjátok megváltoztattam a felhasználónevem. 
          nagyon sokáig majdnem 8 évig használtam a runawaybobby nevet, de már nem éreztem magaménak. nagyon nehéz időszakomban kezdtem el magát a wattpadot, és a nevet is akkor találtam ki, egészen idáig pedig ragaszkodtam is hozzá. most azonban úgy érzem hogy itt az ideje megváltozni, és ezzel együtt magam mögött hagyni azt az időt is. amit persze nem felejtek el, azzá formált aki ma vagyok.
          
          szóval köszönök mindent a runawaybobby névnek, mindent ahová elvitt és ahol most tartok. 
          
          új felhasználónév: wlmnberry

runawaybobby

amilyen szarul indult az év, meg a január, most pont úgy derült ki hogy nyáron milánóba megyünk az skz koncertre T-T
          nem sírok ti sírtok?

runawaybobby

@Ayanada1030 aaaa majd videózok neked T-T
Reply

Ayanada1030

@runawaybobby úristen... Irigy vagyok ❤️
Reply