Oké bogárkáim... Szoooval... Itt vagyok, élek, heló mindenkinek.
Az utóbbi egy hónapban, retek mód eltűntem. De tényleg. Egyetlen egy könyvemet sem frissítettem, egyetlen egy résszel se. Viszont mentségemre legyen mondva, hogy ötleteim vannak, és október elsején új könyvet is hozok nektek, de most tényleg nagyon el vagyok havazva, kb három órákat alszok naponta, meg egyéb önsajnáltatós faszságok... Amuuugy a mai napról egy fincsi kis sztorim is van, hehehe, hátha örültök neki. Vagy nem...
Fizikára nem jött be tanár, és mi rendes, tizedikes diákok módjára... Nem, nem szóltunk egy tanárnak sem, hogy "hahó, nekünk kéne valaki aki órát tart! " hanem lyukas órának tekintettük azt a negyvenöt percet.
A sztorihoz hozzátartozik, hogy én az utolsó előtti padban ülök mögöttem pedig az osztály legcsendesebb lánya. Komolyan, mióta ismerem, én még nem hallottam őt beszélni. Amikor kijelentették páran, hogy "lyukas óra van", ő csak odasuttogta maga elé, hogy "jaj de jo, akkor folytathatom a könyvem! " én nem tudom hogyan hallottam meg ezt a nagy ordítozásban, de csak így hátrafordultam, hogy "Wattpad? " neki meg egy pillanatra gondolom nem esett le hogy hozzá beszélek, de amikor rájött, hogy igen, ezt neki címeztem, full extázisban kezdett el bólogatni. Én meg csak visszafordultam előre, és konstatáltam, hogy van valami közös bennem, a legharsányabb- és benne, a legcsendesebb lányban aki az osztályunkba jár.
És hogy mi a tanulság?
Ha nincs a fizika tanár, folytatsd a sztoridat. Heh, talán meg kéne fogadnom a saját tanácsomat, mert a végén azt hiszitek hogy meghaltam. Lolll
Sululu, puszika minden kis bogárka (lol, lehet elnevezlek így titeket xdd) pocikájára: FélhalottKitty<3