"Átlagos huszonhárom éves lányként tengetem az életem. Családom nincs, magamra vagyok utalva. Van egy jó állásom, aminek a keresetéből fizethetem az esti-tagozatos főiskolai díjat. Minden napom ugyan úgy telik. Felkelek, elmegyek dolgozni, majd suli, aztán nyomás haza.
Minden pillanatban magányosan, egyedül érzem magam... egészen egy ködös, őszi napig, amikor lépteket hallok mögülem, de senkit nem látok. Félelem. Ez az egyetlen, amit érzek.
Minden este ugyan az. Valaki követ engem, de csak a lépéseit hallom, és néha érzem a bőrömön a hideg leheletet, amely nem csupán a szellő, nem, ez nem az.
Már nem vagyok egyedül."
/Pursued-Üldözve/
