Sziasztok!
Tudom, nagyon rég nem adtam hírt magamról, sem a sorozatról, amit írtam/írok. Az elmúlt időszakban félre kellett tennem mindent, hogy egy kicsit összeszedjem magam. Sajnos ennek az egyik „áldozata” a Tides of the Heart lett. Egyszerűen nem volt bennem kedv, és semmiképp sem akartam csak úgy összecsapni valamit kényszerből.
Nemrég viszont újra elővettem és elolvastam az egészet és úgy döntöttem szeretném teljesen átdolgozni, újraírni. A célom az, hogy a teljes könyv elérhető legyen, az elejétől a végéig, egyben.
A történet alapkoncepciója megmarad, de szeretnék több párbeszédet, több eseményt és bonyodalmat belecsempészni. Nem tudom, mennyi idő lesz, de már dolgozom rajta egy ideje és ezt most szerettem volna veletek is megosztani.
Remélem azok, akik korábban szerették vagy olvasták, adnak még egy esélyt az új verziónak is. ❤️