Petőfit bántotta egy gondolat,
engem meg ezer,
nem is bánt inkább csak ül az elmémen.
Arra vár hogy kiírjam, de ahhoz sincs már kedvem.
ülök a buszon és nézem, ahogy a világ
ezerrel hajt előre,
én mégis kicsit azt hiszem visszaléptem.
monoton reggelek, már a buszsofőrt is ismerem,
pedig ő is csak egy ember a sok közül,
mégis annyit járok ide, hogy már tudja a nevemet.
változtatnod kéne a hozzáállásodon, mondják,
holott nekik is változtatniuk kellene a rólam alkotott képen,
nem vagyok jó, sem okos, csak egy a sok ezer ember közül,
pont úgy mint a buszsofőr.
van akit ismerek, van aki ismer és van aki csak azt hiszi hogy ismer.
az élet sajnos nem csak játék, és méginkább nem mese,
hallottál a gonoszokról?
sötétben ott vannak az árnyékban, és nem nem azokról beszélek akiket hallunk a tvben
én azokról beszélek, akik ott laknak benned
A fejedben.
Mint ahogy az enyémben.
Egy gondolat bánt engemet, mondta a költő.
Engem is bánt, de nem egy, mondtam én
a több ezer ember közül az egyik,
aki arra vár, hogy a saját gonoszai végre
megkapják méltó büntetésüket.
de mint mondtam, az élet nem mese
vége csak akkor lesz ha megtanulok tenni ellene, de addig is
'Jó reggelt'- köszönök a buszsofőrnek,
beülök a megszokott helyemre, és megírom ezt a valamit.
jelentsen ez akármit.