Ott tartottam hogy megláttam őt. A nevét igazából nem tudtam. De nem tűnt valami szociális embernek úgyhogy nem nagyon akartam megzavarni.
-Oi amúgy mondtad hogy van valami másik képességed mesélnél róla? - nézett rám Mina, Uraraka, Momo és Tsuyu.
-Igazából nem nagyon szeretek róla beszélni.
Elkezdtek boci szemmel nézni én pedig leginkább mérges lettem ettől.
-Feketemágia. - nyögte ki nemes egyszerűséggel.
Éreztem hogy nem bírom tovább, ha kérdeznék meg valamit amibe nem kellene belleutniuk az orrukat esküszöm.... jolvan le kell nyugodnom.
-És mért nem szereted használni? - kérdezte Uraraka.
Az agyam már az alap kérdésről elborult. Ugylatom senkit nem érdekel az a tény hogy kurvára nem rájuk tartozik.
Ekkor feláltam és elsételtam dühösen.
Elmentem a WC re hogy lenyugodjak mert tudtam hogy nem lesz jó vége.
-Valami rosszat kérdeztünk Manami? - szólt Mina, úgy vettem észre egyedül van.
-Csak le szeretnék nyugodni!
Elment
All might szerelmére. Apropó All might, sietnem kéne órára. De ilyen állapotban nem akarok bemenni.
~Time skip~
Óra végére sikerült beérnem
Megbeszéltem All mightnak miért hiányoztam óráról és azt mondta elnézi ha ez lesz az utolsó eset.
Sétáltam volna haza mikor Mináék letámadtak a bocsánatkéréseikkel.
-Semmi baj. Elmesélem majd egyszer csak még idő kell.
Azzal elsétáltam.
Hirtelen olyan érzésem volt mindha követnének. Hátranéztem és csak a fura félarcú srác volt. Gondoltam itt az idő hogy beszéljek vele. Lassitottam majd mikor mellé értem köszöntem neki.
-Hai. Manami vagyok. Egy osztályba járunk.
Hallgatott. Most ez néma vagy mi van?
-Bemutatkozol vagy menjek tovább inkább?
-Todoroki Shouto.
-Nem vagy valami bőbeszédes. Megértém én sem szeretem az embereket.
-Ezért nem voltál utolsó órán? Láttam hogy Mináék lerohamoztak.
-Nem, csak olyat kérdezték ami...
Nem mondtam tovább, de nem tudom miért.
-Folytatod vagy menjek tovább?
-Elég nehéz. Szóval van egy erőm amit nem szeretek használni. Erről kérdezőskodtek.
-És egyáltalán nem szeretnél róla beszélni?
-De. Csak megfognak utálni.
Meg állt. Nem tudom miért. Én is megáltam. Felém fordult majd a szemembe nézett. Csodásak a szemei. Egyik kék a másik pedig szürkés. Elvesztem bennük.
-Szeretnél róla beszélni valakivel aki biztosan nem utál meg?
Kérdezte picit eltérően a megszokott semleges hangjától.
-És ki lenne ez a személy? - érdeklődtem kíváncsian. Remélve magára gondol.
-Én, ki más?
Repülni tudtam volna az örömtől.
-Mennyi időd van?
-Amennyi kell.
-Mutathatok egy helyet?
Meg bíztam benne magam sem tudom miért.
Meg fogta a kezem, amolyan "mutasd merre kell menni"
Az biztos hogy nem szeret feleslegesen beszélni.
Elvezettem a helyhez ahol szinte lakom. Az erőben egy faházikó.
-Remélem tetszik.
-Elég szép hely
-Bocsi a kupiért nem hoztam meg ide senkit így nem sűrűn szoktam pakolászni.
-De mért vannak itt ruhák?
-Ülj le és kezdem az elejéről.
-Mikor előjött a feketemágia képességem eléggé nehezen tudtam irányítani, ha mérges voltam vagy veszélyben éreztem magam elvesztettem az eszem. Még néha most is ez van. A szüleim féltek tőlem és azt mondták semmi értelme az életemnek mert csak pusztítani tudok. Hogy csak gonoszságra használható az erőm. Meg szeretném nekik mutatni hogy én hős leszek.
A ruhák azért vannak itt mert elég sokszor szoktam itt aludni. Anyám egyszer elküldött otthonról és azt mondta ne menjek soha vissza. Megtaláltam ezt a helyet és befoglaltam. De egy hét múlva Visszamentek mert már éhes voltam.
Azóta van hogy több heteket "lakom" itt.
Egyedül. Csendben.
Elkezdtem sírni.
Todoroki meg fogta a kezem és megölelet.
-De ugye tudod hogy már nem vagy egyedül.
-Igen. De szörnyű dolgokat tettem. És nem csak másokkal.
