Edzésen

29 4 0
                                    

Az Aréna mellett ott volt a pálya. A pálya melletti öltözőben  ott volt az edzőm Hanna. Mosolyogva fogadott minket  .

-Szia Lau!
Szia Hanna!
- Újból pályára akarsz lépni?
-Naná, hogy igen!
- Rendben! Akkor hozd kérlek a zsalonokat, meg még a vizemet is légyszives. A többiek ott vannak a pályán . Aztán beszélt Virággal és Grétivel és velük is egy rakás vaszkot kicipeltetett a pályára.  Amikor beléptem a kis rácskapun Grétiékkel akkor nem hittem a szememnek. Én nem ismertem a csapat tagjait azt sem tudtam kik. 4 en maradtunk régiek :
Én, Gréti, Virág, Franciska. A többiről azt sem tudtam kik és mi szél hozta őket ide. De mondjuk kiszámítható volt, mivel már akkor amikor fitt voltam 15 évesen már akkor is tervben volt egy csapat átalakittás.  Virágék persze jól ismerték őket. Franciska a nyakamba szökött, s boldog volt, hogy újra lát egy régebbi  játékost. (Virágékon kívül)  bejött  Hanna megfújta a sípot és sorba állított (nem tornasorba). Elkezdtük az edzést. Amire számítottam az lett : nem bírtam az iramot. De próbáltam felvenni a lehető legminimálisabban elfogadható tempót.  Bemelegítettünk,
Majd elkezdtünk a labdával edzeni. Régebb nem féltem a védőktől ( csatár vagyok) de most valamiért berezeltem és egyszerűen elfelejtettem az összes cselt. Hanna csak bíztatott, hogy tudja, hogy mire vagyok képes, ha akarom. Az edzés közepén megelégeltem, hogy nem tudok feloldódni, felszabadulni mint régebb. Megpróbáltsm elfelejteni azt, hogy mennyire rég érte  labda a lábam. És működött. A végére már nem érdekelt semmi csak az, hogy rúgjak egy gólt legalább lőhessek. Hanna összetett Franciskával. Én kezdtem félpályáról (hozzáteszem nem meccs volt, hanem edzés) : vittem kb 2 centit és átpasszoltam Franciskának. Franciska ugyanúgy míg elértünk az 1 védőig. Nállam volt a labda. Nem csináltam mást csak eggy egyszerűbbet cseleztem és működött. Sprinttelni kezdtem a kapus fele és közben a szöget számítottam. Rátapostam az egyik lábammal a földre a másikat a magasba  lendítettem célzás és a sarokra bement hálisten BEMENT. A kapus rossz fele vetődött.  Hanna tapsolt és Franciska, Virág, Gréti pedig lepacsizott velem.. (vagy én velük) Aztán vége lett az edzésnek.

A nagy visszatérés Donde viven las historias. Descúbrelo ahora