-Elnézést! Khm. Öhm jó reggelt!-hallok meg egy férfi hangot. Kinyitom a szemem nagy ásítások közepette, majd feleszmélek.
-Oh elnézést. Már meg is érkeztünk?-kérdezem a taxi sofőrt, aki kérdésemre bólint, majd illedelmesen kifizetem, s kiszállok a járműből. A csomagtartót felnyitja nekem, s két bőrönddel a kezembe állok egy sorház előtt Greenwichben. Valamiért nem akar mozdulni a lábam. Talán mert félek. Egy új élet kezdete. Még egyszer szétnézek magam körül még be nem lépek a házba. Sárga taxik, és kocsik ezrei száguldoznak. Hiányolom a piros autóbuszokat Londonból. Nagy levegőt veszek s belépek a ház kapuján. Első emeleten fogok lakni, szóval nem kell sokat szenvednem a bőröndökkel. A házkulcsot már két hete elpostázták nekem Londonba. Felráncigálom magammal a hatalmas bőröndöket, majd elfordítom az ajtóban a kulcsot. Vagyis inkább próbálom elfordítani. Kissé divatjamúlt ajtó, de sikerült megoldanom. Nos a lakás olyan mint a képeken. Régies, és a falak színei igen kopárak. Egy folyosó vezet egyenesen egy kisebb konyhás nappaliba, amelyből egy szoba nyílik, s a szobából egy kisebb fürdő, egy ócska wc-vel, és egy szimpla káddal. Nos a londoni házamnál amelyben felnőttem százszor szörnyűbb, de itt New Yorkba eleinte ennyire fogja futni a fizetésem. A gondolatra gyomorgörcs járt át. Holnap kezdődik az első munkanapom egy tök idegen városban. Újságírónak vettek fel, igaz előbb még csak amolyan gyakornoki munkákat fogok kapni. A kis szobába letelepszek, leülök az egyszerű, de tiszta franciaágyra, majd a kopottas szekrénybe kipakolom a holmijaimat. Estére végzek a pakolással, a gyomrom valóságosan éhezik, és a hűtő üres. Igen tudtam, hogy nehéz lesz új városban élni, de hogy ennyire furcsa lesz azt nem gondoltam. Végül rendelek egy pizzát, mert nem szeretnék neki indulni a városnak éjjel....
