-These are the days...!- üvöltötte teljes átéléssel kedvenc számát Lisa miközben az erdőben rohangált reggel 8-kor. Ez tulajdonképpen bemutatta, hogy milyen ember is ő, de azok kedvéért akik esetleg többet akarnának tudni róla már az elején, azoknak itt egy kis gyorstalpaló. Lisa egy 16 éves elég eleven tinédszer aki mikor betöltötte a 16-ot eldöntötte, hogy többet nem érdekli más véleménye, azt tesz amit akar és minden egyes pillanatot kihasznál. Ez még nem elég? Még többet akartok? Oké. Szóval, általános iskolában ő volt a stréber, és ráadásul érzékeny is volt, úgyhogy nehéz éveken van keresztül, de tudjátok, hogy van ez, ami nem öl meg az megerősít, na hát ez történt vele is. Azóta nem veszi magára a szívatásokat és benne van minden hülyeségben. Elég népszerű, de sokan nem kedvelik a szabad elvei miatt, meg amúgy is nincs olyan ember akit mindenki szeret. Na erről ennyit.
Hol is tartottam az előbb? Ja igen, a szokásos hétvégi reggeli futásnál. Már a levezetésnél tartott, úgyhogy ezért tudott énekelni, na jó ez nem igaz, ő futás közben is simán énekel csak az általában nem végződik jól, úgyhogy inkább úgy döntött, hogy ráér levezetésnél énekelni. Azonban most sietnie kellett , mert 9-re megbeszélt egy találkát Miával. Na igen akkor most egy pár szó Miáról. Ő Lisa egyik legjobb barátnője, a bulizós, hülyülős fajta, mikor ők ketten összekerülnek nem tudják abbahagyni a nevetést, de tényleg, egyszer Mia majdnem meg is fulladt. Úgyhogy jó délelőttnek néztek elébe.
Lisa gyorsan hazament, lezuhanyzott és elkészült, nem tudta hová mennek, úgyhogy csak egy sima farmert és a kedvenc pólóját vette fel. Nagyon sietett, de így is késett két percet, azonban nem aggódott, mivel Mia mindig késik legalább 10 percet, ez most sem volt másképp, viszont nem egyedül jött, ott volt vele Jess. Na akkor ne maradjon ki Jess se a bemutatásból, remélem tudtok követni. Szóval, ő volt a felelősségteljes és a szülők kedvence, de ez ne tévesszen meg, ő is ugyanúgy benne volt minden baromságban, mint a másik kettő, csak ő volt az a személy aki elrendezte, hogy mindig megússzák a balhét. Ő volt Lisa legjobb barátnője már szinte születésük óta, nem volt felhőtlen a kapcsolatuk de mindig ott voltak egymásnak és ennél több nem is kell. Aztán egy pár éve megérkezett Mia akivel tényleg teljesen kiegészültek. Elválaszthatatlanok voltak, mindent együtt csináltak. Na de vissza a történethez.
Lisa rendkívül örült, hogy Jess is el tudott jönni, mert eredetileg úgy volt, hogy neki más programja lesz. Így viszont a teljes csapattal rohamozták meg a plázát, egyikük se szeretett különösebben shoppingolni, de ha összekerültek így hárman akkor valahogy mindig a plázában kötöttek ki. Jess volt az aki leginkább szeretett vásárolgatni és csinosan öltözni, Lisa és Mia pedig átvették a lelkesedését, s így órákig jól elszórakoztak.
Rengeteg nevetéssel és jó pár órával később léptek ki a pláza ajtaján és úgy döntöttek, főleg Mia kérésére, hogy járnak egyet s aztán beülnek valahova enni így szombat délután. Sétálás közben szóba került a legendás bakancslista is, amiről igazából csak ők hárman tudnak, de attól még legendás. Hogy ti is értsétek, ezt a bakancslistát Lisa írta, biztosítva ezáltal, hogy megteszi azokat a dolgokat amiket szeretne még akkor is ha az a világon a legnagyobb hülyeség. És természetesen Mia és Jess teljes mértékben támogatja ebben is, mint minden másban.
Körülbelül így nézhet ki az a bakancslista:
"1. megenni annyi fagyit amennyi csak belém fér
2. egyik nap éjfélkor tüzijátékozni
3. írni egy dalt és elgitározni, énekelni nyilvánosan
4. pizsiparti karaokéval meg mindennel (fura, hogy egyáltalán nem rendeztem még ilyet)
5. hajfestés, minden héten más színűre
6. 24 óráig folyamatosan sorozatot nézni
7. kinn aludni a vadonban, csak barátnőkkel
8. megnyerni egy evőversenyt
9. free hugs-os táblával kiállni egy napig és várni az öleléseket
10. kiülni egy kocsi tetejére egy pokróccal és kajával és csillagokat nézni egész este
11. megcsókolni egy dögös idegen srácot
12. megtanulni valamilyen harcművészetet (és megijeszteni egy idegent aki szembe jön velem)
13. elmenni egy nyári fesztiválra
14. barátokkal nyaralni menni szülők nélkül
15. randizni Párizsban az Eiffel-torony előtt (na jó, ez nem biztos, hogy összejön, de álmodozni lehet, vagy nem?)
16. éjjel fürödni a tengerben
17. hógolyócsata a tanárok ellen (na jó, ezt csak képzeletben, nem hiszem, hogy díjaznák)
18. iglut építeni és benne aludni egy éjszakát (tuti, hogy meg fogok fázni, de miért ne? csak legyen hó)
19. készíteni egy csomó képet barátokkal, előhívatni és tele ragasztani velük a szobám falát
20. vidámpark, kipróbálni mindent
21. kiugrani egy repülőből
22. vízipisztolycsataa
23. bungee jumping (mindig is ki akartam próbálni)"Egy fél óra sétálás után kellőképpen megéheztek, úgyhogy beültek a kedvenc éttermükbe. Természetesen a csacsogást és nevetést ott sem hagyták abba:
-De most komolyan! Két hét múlva nyári szünet, s akkor lesz elég időnk megvalósítani a bakancslistádat.Nem értem miért nem akarod?! - hozta fel újra a témát Mia.
-Már annyiszor elmondtam, hogy csak hülyeségből írtam az a listát, nem gondoltam, hogy tényleg meg fogom valósítani. Te is tudod, hogy mik vannak azon a listán - ellenkezett Lisa.
-Tudom, tudom, hogyne tudnám, én olvastam először.
-Ez azért nem igaz, mindketten ott voltunk mikor megmutatta a listát - kontrázott Jess tettetett felháborodással.
-Oké, oké, igazad van. De nem ez a lényeg, nem segítenél rávenni? - nézett segítségkérőn Jessre.
-Lisa tudom, hogy nem könnyű megtenni bizonyos dolgokat. De most az egyszer egyet értek Miával. Jót tenne neked egy kis igazi szórakozás.
-Nem tudom, hogy miről beszélsz. Te is tudod jól, hogy minden pillanatot kihasználok- védekezett Lisa.
-Persze, hogy tudom, de kezdem azt hinni, hogy pont az a baj. Mostanában minden pillanatot görcsösen ki akarsz használni és emiatt nem is tudod élvezni őket igazán. Szerintem lassítanod kéne egy kicsit.
-És ebben segítene nekem a hülye terveim megvalósítása? Azokat nem is gondoltam komolyan. Meg amúgy is, hogy akarod megvalósítani nyáron az iglu építést vagy a hógolyócsatát a tanárokkal, az amúgy se lehetséges.
-Jó akkor nem az összeset, csak amit meg lehet. Mi tényleg csak neked akarunk jót. Kicsit gondold át, jó buli lenne s ott lennénk veled szinte mindegyiknél.
-Oké, átgondolom, de nem ígérek semmit.
- Ezazz, ez már fél győzelem!-örvendezett Mia. És Jess is mosolyogva fogadta a kijelentést.
-Na de most együnk, mert éhen halok. És akkor elkezdődött a kaja elpusztítása./Remélem eddig tetszik, nagyon igyekszek. És ha vannak helyesírási hibák, akkor bocsii. Jó olvasást továbbra is/
YOU ARE READING
Bakancslista
RomanceKi nem szereti a kalandokat? Hát az biztos, hogy Lisa odáig van értük. Miután úgy érzi elvesztegette gyerekkorát, 16 évesen ír egy bakancslistát amit mindenképp teljesíteni akar. Két legjobb barátnője Mia és Jess is segít neki. De vajon mindegyik ki...