1.

315 17 1
                                    

Épp a reggeli kávéját vittem Mr.Starknak, kopogtam az ajtóján, de nem nyitotta ki, bentről kihallatszott a víz egyenletes zubogása, gondoltam biztos fürdik, ezért egy gyors ajtónyitással akartam belépni, hogy letegyem az asztalára a még meleg fekete löttyöt. Az ajtóban teljesen lefagytam, Mr.Stark egyszál törölközőben lépett ki a fürdőből és megindult az ágya felé, ahol eddig nem is vettem észre de egy fiatal lány feküdt meztelenül. Nem tudtam mihez kezdjek, amikor eltelt annyi idő, hogy észrevettek, sűrű elnézést kérve kiszaladtam a főnököm szobájából. Tehát egy újabb nővel volt a múlt éjjel is, mi meglepő.
A kínos szituáció után visszamentem a konyhába, ahol főztem magamnak is még egy adag kávét. Egy dolgon járt az eszem, de folyamatosan, hogyan fogom én kimagyarázni ebből magamat?
Az incidens óta eltelt már 3 óra, eddig csak Stark esti vendége ment el, azonban őt még ma nem láttam. Azaz a szobájában tett látogatásom óta.
Hirtelen eszembe jutott, hogy lehet,hogy a garázsban van már megint, ezért megfogtam egy köteg papírt és a műhely felé vettem az irányt. Ahogy gondoltam, ott ült az asztalánál és a vasember páncéljára tervezett valami újjítást. Halkan bekopogtam az üvegajtón, kíváncsi voltam a reakciójára, vajon beenged e a reggel történtek miatt. Valószínüleg tényleg halkra sikerült a kopogásom, ugyanis nem hallotta meg. Újra kopogni akartam, amikor az ajtó másik oldaláról meg szólalt Jarvis. Tonynak szólt.

-Uram Ms.Rogers van itt! Ahogy az életjeleiből érzem elég ideges.-folytatta volna is ha nem ordibálok be az üvegajtón. De jo!  Tony végre megjavította,  erre már mindent muszáj kikotyognia.

-Jarvis!!!-szóltam a mesterséges inteligenciára mérgesen.

-Bejöhet!- hallottam Stark hangját a túl oldalról, végre ő is megszólalt.

Kíváncsian sétáltam át a földön heverő szerszámok és összegyűrt papírok között. Mikor oda értem az asztalához, vártam, hogy mond e valamit, de nem tette, így esetlenül álltam az asztal mellett, a papírokat szorogatva azon gondolkodtam, hogy csak nekem volt szokatlan és egyben kínos a reggel? Ez neki igy teljesen rendben van? A gondolat menetemet rekedtes hangja szakitotta meg.

-Szeretne is valamit, vagy csak azért jött, hogy a tarkómat bámulja?-kérdezte cinikusan.

-Öhm persze, elnézést! Ezeket a papirokat kéne kitöltenie még ma, legésőbb délután négy óráig!-próbáltam közönyös hangsúllyal kiejteni a szavak, de nem hiszem hogy sikerült, ugyanis értelmetlen fejet vágva oldalról rám pillantott.

-Minden rendben Ms.Rogers?-kérdezte, egy kis aggodalmat figyeltem meg a hangjában.

-Igen uram, a legnagyobb rendben!- mondtam és próbátam egy kis mosolyt eröltetni magamra, majd megfordultam és elindultam az ajtó felé.

Lépteimet nehéz volt megtennem, olyan volt mintha nem is érdekelné, hogy megláttam az esti “programmjával”. Talán többre számítottam, talán arra, hogy rosszul érzi magát a történtek miatt, hogy bocsánatot kér, de semmi, mintha fel sem tűnt volna neki. Amíg ezen gondolkodtam alig tettem meg pár lépést az ajtó felé. Amikor a hátam mögül egy halk köhintést hallottam.

-Ha legközelebb csatlakozni szeretne, szóljon Ms.Rogers.-mondta és egy huncut mosolyra húzta a száját.

Értetlenül hátra néztem, amikor találozottt a tekintetünk és kacsintott egyet. Rámkacsinott, Úristen, Tony Stark  rámkacsintott. Éreztem, ahogy elpirulok, úgy nézhetek ki mint egy rák. Nem bírtam tovább tartani vele a szemkontaktust, mert akkor biztosan nem bírok magammal. Hirtelen megfordultam és kisiettem volna az ajtón, ha észrevettem volna, hogy nincs kinyitva. Így neki mentem az átlátszónak tűnő tárgynak, hangos koppanást hallottam- de jó, most egy hatalmas dudor fog nőni a homlokomon- nyugtáztam magamban. Épp hátrébb akartam lépni, hogy most kinyithassam és minél előbb elmehessek innen, amikor egy erős kéz megfogta a derekamat és a vállamat, nem mertem hátra nézni. A testem beleremegett az érintésébe, éreztem, hogy gyosabban kapkodom a levegőt, próbáltam lassítani, de lehetetlen volt. Még mindig ott állt mögöttem.

-Jól van Natasha?-kérdezte már majdnem a fülembe súgva a szavakat.

Sziasztok! Ez lenne az első rész!  Remélem nem lett annyira rossz! Valószínűleg heti 2/3 rész lesz,  attól függ mennyire érek rá, és mennyi fantáziám lesz. Na de remélem tetszett ez a rész!  A helyesírási hibákért elnézést kérek!
Legyen szép napotokkk puszii💕

Tony Stark/hunМесто, где живут истории. Откройте их для себя