Norimiar

44 1 1
                                    


Norimiarban nem volt béke. Nem, mióta a barbár szövetség hadat üzent az országnak.

A barbárok nyugatról jöttek még évekkel ezelőtt. Tizenkét hordával, erős, Csatabárdos harcosokkal. Azóta egy horda elveszett a nyugati szoros áttörésekor, három a hegyi királyságok ostrománál, kettő mikor porig rombolták a Norimiarral szomszédos királyságot, illetve egy az északi fosztogatások során. így maradt összesen négy. Az első három, és az ötödik. Hol maradt a maradék egy?

Norimiar két hónapja háborúzott a hordákkal. Az ország fele már romokban hevert. A hadsereg két zászlóalja, az egyik a királyi, a másik, amit Reuven tábornok vezetett már évek óta. A támadások során mindkét hadsereg sok kisebb csatát vívott az ország csaknem minden pontján. Mindegyik csatával egyre beljebb kerültek az országban a barbárok; egészen pontosan az első három, és az ötödik horda. A harmadik fél hónapja indult útjára a hegyi királyságokból Norimiar felé. Mindenki tudta, hogyha a hordák elérik a várfalakat, az ország elesett, csak úgy, mint előtte sok másik. Az ostromot, mint a nyílt csatát is kilátástalan volt vívni a szövetség ellen. A királyi zászlóalj jelenleg is a falak mögött tartózkodott a legutóbbi vesztes csata után.

Néhány mérföldre a falaktól csapott össze a király serege az első két hordával. A harc során ugyan sikerült a második horda nagyját legyőzni, de ebbe a királyi katonák fele belepusztult. Azóta a falak mögött reménykedtek, hogy lesz idejük felkészülni az ostromra. Hogy legalább addig kitartsanak, míg a második zászlóalj visszatér. Reuven ugyanis az érkező ötödik horda fogadására vezényelte a katonákat. Ezzel a döntéssel sokan nem értettek egyet, de visszafordulni már késő volt. Azzal csak azt érték volna el, hogy az ötödik horda is csatlakozik az ostromlók közé. Nem volt sok remény hát, hogy sikerül megfékezni a barbár támadásokat.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

- Jardim? Jardim ébren vagy? Hamarosan megérkezünk a táborhelyhez.

Jardim ilyeden emelte fel fejét. Álmában majdnem leesett a lóról.

- Nagyszerű. – Jardim, ha lehet, még jobban megijedt a tábornoktól, Reuventől, aki díszes páncéljában lovagolt a sereg élén. – Végre felébredt, újonc. Majdnem parancsba adtam, hogy dobják le a lóról. Fegyvert fel! Közeledünk.

Jardim másfél hónapja volt tagja a seregnek, mégsem engedték eddig csatába. Most viszont mindenki nélkülözhetetlen volt. Reuven vesztes csatái után végképp. De Jardim nem volt katonának való, és ezt ő is jól tudta. Mindenki jól tudta. A veteránoknak azonban volt jobb dolguk is, mint újoncokat ilyesztegetni. Reuven tábornok naponta konzultált velük. Emellett ők is érezték, hogy ez a csata lehet, hogy nekik is az utolsót jelenti. Hogy itt nincs sok esély arra, hogy győznek. Itt talán ők lesznek azok, akiket elfelednek. akiknek a nevére a ballada sem emlékszik. Mindenki érezte, mindenki feszült volt. Még a lovak is tudták, hogy talán a vesztük felé mennek éppen... A tervek szerint egy szorosban ütköznek meg a hordával. Volt pár órájuk tábort állítani, de mindenki érezte, hogy ez kevés lesz. A szorosnak két bejárata volt, illetve egy oldalsó, ami egyenesen a közepébe vezetett. A tervek szerint itt állítottak volna rögtönzött falakat.

- Még fél mérföld! Felkészülni!

Azonban a problémák már itt elkezdődtek. A lovak megálltak, és nem voltak hajlandóak tovább haladni. Így végül az összes kellékkel és fegyverzettel a hátukon gyalogoltak a szorosba.

Nagyjából fél óra menetelés után megérkeztek. A mérnökök nekiláttak az építkezésnek, a katonák sátrakat állítottak, Reuven a veteránokkal a terven dolgozott. Mindenki feszülten dolgozott, csak a munka zaja zavarta meg a csendet. Senki sem akart, és mintha nem is tudott volna beszélni, mindenki mélyen a gondolataiba fordult. A feszültség mindenkinek rátelepedett a hangulatára is. Senki sem táplált nagy reményeket magában. Senki nem tudta mire számítson. Még azt sem, mikor támadnak. Maradt a tanácstalanság.

NorimiarWhere stories live. Discover now