Emlékezz! [TAEKOOK]

Harmadik fejezet - Bízom bennetek!

Ha azt kéne mondanom, hogy már most utálok itt lenni, teljes mértékben igazat mondanék. De halál komolyan.
Ennek pedig egyetlen oka pedig az rengeteg alfa, aki itt futkározik ide-oda és minden adandó alkalommal megnéznek maguknak... Pedig még csak annyi történt, hogy Namjoonnal és Jinnel feljöttünk a szobánkba!

Azóta itt ülök az ágyamon és az ablakon bámulok kifelé. Egyedül a látványért éri meg itt lenni. Az egész hely gyönyörű. A ház az erdő szélére épült, amiben rengeteg gyógynövény van. Biztos vagyok benne, ha lesz egy kis szabadidőm elmegyek és körbenézek.

- Taehyung, te figyeltél arra, amit Yoora néni mondott? - kérdezi Nam lehuppanva saját ágyára. Igen, amíg elértünk a szobánkig Yoora néni is velünk tartott és elmondta, hogy melyik nap mire számíthatunk.
- Igen Úrfi. Min asszony azt mondta, hogy ma este egy érdekes feladat vár minket a hátsó udvarban.
- Hmmm... Van egy olyan érzésem, hogy ebben lesz még valami csavar.
- Mire gondol, Úrfi?
- A Min falka szereti a kihívásokat. Főleg, ha más is megmérettetik benne.
- Értem - mondom egy aprót bólintva.
- Namjoon. Hoseok, Yoongi és Jimin minket vár! - ront be az ajtón Jin egy hatalmas mosollyal ajkain.
- Ohhh. Itt van a kis Park is? - mosolyodik el halványan Namjoon és felpattan ágyáról. Azok közül a nevek közül, amiket Jin felsorolt én csak egyet ismerek. Biztos a sulis barátaik vagy osztálytársaik lehetnek.
- Jössz Tae? - kérdezik egyszerre, így engem kiszakítva gondolataim közül.
- Nem hiszem. De ti menjetek csak. Szeretnék egy kicsit pihenni.
- Hmmm... Itt van a telefonod?
- Úrfi tudja jól, hogy nem használom.
- Tudom és mivel erre a válaszra számítottam, elhoztam - adja apró kezeim közé a telefont, amit a velem egykorúaktól eltérően, én nem használok. Nincsenek barátaim és a két Kimen kívül nem ismerek mást az én korosztályomban.
- De-
- Nincs de, Tae. Csak legyen nálad. Nem lehetünk mindig melletted és rengeteg alfa van itt. Mi is láttuk, hogy hogyan néznek rád, pont ezért kell a telefon. Ha bármi baj van, hívj fel valakit. A miénken kívül benne van Yoongi, Hoseok és Jimin száma is. Őket is hívhatod, jó?
- Értem, de erre tényleg semmi szükség.
- Taehyung - sóhajt egy aprót, majd megfogva apró kezeimet leggugol elém. - Mi csak szeretnénk megvédeni téged. Fontos vagy nekünk. Tudod... Olyan vagy, mintha a kisöcsénk lennél... Legalább nekünk engedd, hogy foglalkozzunk veled. Tudom, hogy makacs és önfejű vagy, plusz elutasítod a segítséget, de a miénkkel kérlek tegyél kivételt.
- Úrfi, köszönöm, hogy ezt mondja, de most ideje lenne menniük. A barátaik biztos várják már magukat - motyogom halkan, mire ő egy apró sóhaj kíséretében elengedi kezeimet, majd Jinnel együtt kimegy, így én egyedül maradok. Lehet most lenne a legjobb kimenni és körbe nézni.

Egy apró mosollyal arcomon öltözök át gyorsan, s mielőtt még elindulnék zsebre teszem a telefont, megfogadva Namjoon szavait.

Amint kész vagyok a hátsó udvarba indulok, ahol pár ember sürgög-forog, rólam tudomást se véve, aminek most rettentő mód örülök.
Hangtalanul, hogy véletlenül se zavarjam meg a rendezkedést, kerülöm ki a helyet és az udvar végébe megyek, ahonnan már be lehetett látni az erdőbe. Az udvart és a hívogató növényrengeteget csak egy apró patak választja el.

Óvatosan, hogy véletlenül se csússzak bele a patakba, leülök a partra és hagyom, hogy az erdő hangjai magával ragadjanak.

Rossz emlékek kötnek az ilyen helyekhez, de mégis nagyobb biztonságban érzem magam, mint bárhol máshol.
Madárcsicsergés és a patak halk csobogása. Nyugtató hangok, s e mellé csatlakozik az erdő növényeinek csodás illata és... Csoki?

Egy újabbat szippantok az ismeretlen illatból, ami úgy tűnik, hogy egy elég erős farkashoz tartozik. Alfa lenne? Egyáltalán nem lepne meg.

- Tudom, hogy itt vagy. Gyere elő - mondom továbbra is a vizet bámulva.
- Hogyan? - kérdezi, mély és erős hangjától pedig kiráz a hideg.
- Bármennyire is jössz halkan, ha az erős illatod nem tudod elfedni.
- Hmm... Ki vagy te? - teszi fel a kérdést, amit ma már vagy századjára hallok. Ki vagyok? Inkább te kivagy? Miért annyira érdekes, hogy én ki vagyok, ha egyszer... Ha egyszer egy senki vagyok mások szemében.
- Egy jelentéktelen valaki. Az Úrfinak nem kell foglalkoznia velem.
- Úrfi? Szolgáló lennél?
- Mint mondtam, egy senki vagyok. Nem számít, hogy szolgáló vagyok-e vagy sem.
- Mondták már, hogy makacs vagy?
- Ha tudná mennyiszer hallom - kuncogok fel, majd felpattanok helyemről és meghajolok a fiatal alfa előtt. - A nevem Taehyung. A két fiatal Kim kísérője vagyok - mondom el, lassan már szokásosnak mondható szövegem, majd felpillantok arcára.
- Te vagy az a kis omega, akiről mindenki beszél?
- Azt hiszem... Igen. Én vagyok az.
- Megértem miért beszélnek rólad. Szemrevaló vagy - mondja kuncogva, majd állam alá nyúlna, de én elcsapom kezét és ijedten szemébe nézek.
- Sajnálom. Nekem most... M-Mennem kell! - motyogom zavartan és a ház felé sietek. Miért nem hagyhatnak végre békén? Csak egy omega vagyok, aki szeretne nyugodtan élni, egyedül.
- Taehyung? Mi történt? - terem mellettem Heejin, s még egy nála valamivel idősebb lány.
- Semmi. Nincs semmi - törlöm meg gyorsan arcomat, ahol pár könnycsepp folyt végig, majd a két lányra pillantok.
- Ugye nem bántott? Kinyírom Jeont! - mondja az ismeretlen lány, mire egy halk kuncogás hagyja el ajkaim.
- Ugyan Kisasszony, arra semmi szükség. Tényleg nem csinált semmit. De ha most megengedik.
- Taeee! Megígérted, hogy mesélsz! - tapad hozzá lábamhoz Heejin. Azt hiszem ez lehet az egyik szokása. Vagy csak velem csinálná ezt?
- Én is kíváncsi vagyok. Persze ha nem baj... Ohh be se mutatkoztam! A nevem Min Hyeji.
- Az én nevem... A nevem Taehyung.
- Tudom - kuncog fel édesen. Azta... Nagyon hasonlít Yoongira. Látszik, hogy testvérek. Vajon... Én is hasonlítok Noonára? - Mindenki rólad beszél, mint a kis fura omega.
- Fura omega. Ha tudnák az igazságot.
- Elmondod nekünk? - kérdezik egyszerre, mire csak egy aprót bólintok.
- Valamiért bízom bennetek. Lehet nem kéne, de mégis megteszem.
- Menjünk a faházba. Ott nincs most senki! - fogja meg kezemet Heejin és elkezd húzni a kert másik végébe.
- Kezdheted! - nyomnak le közösen egy hintaágyba. Mindenki ilyen rámenős itt? Úgy bámulnak rám, mint egy isteni falatra, pedig csak egy senki vagyok.
- Hát... Akkor kezdjük az elején. Én nem tartozom a Kim családba. Én vagyok az a talált omega, akit a folyóparton szedtek össze.
- Te vagy az, akit Kim alfa befogadott? - lepődik meg Hyeji, mire csak egy aprót bólintok.
- Én... Nem tudok semmit a szüleimről, sem arról, ami az előtt történt, hogy megtaláltak. Viszont... Félek az alfáktól és kerülöm azt, hogy hozzám érjenek. Ezért van az néha, hogy csak úgy ellökök valakit - sóhajtok egy aprót és az erdő felé pillantok. - Fuss Taehyung... Fuss... Bármit látsz, vagy hallasz, menj. Menned kell. Ezek voltak az utolsó szavai, amire emlékszem.
- Ő volt az anyukád?
- Nem... A nővérem volt. Nem emlékszem rá sem. Se a nevére, se az arcára. Semmire. Csak erre a pár mondatra és arra, ahogy menekülök az erdőben.
- Sajnálom Tae.
- Ne sajnáld. Nem tehetsz semmiről. Ezt kaptam és én elfogadom. Úgy élek lassan, mint egy szolgáló, de nem zavar, mert legalább van hol élnem.
- Egyszer emlékezni fogsz.
- Remélem Hyeji... Remélem.

Tae-mi<3