Köpeny

#02. Csírájában kell...

Levi:

- Te maradj itt. – Parancsoltam rá, s határozott léptekkel sétáltam Reganhez, ezúttal egyedül. Így több esélyem van vele egy normális beszélgetésre.

- Van egy rossz hírem. – Álltam meg tőle alig egy méterre.

Regan:

Ahogy a földről néztem a többieket, egész jól haladnak már. Ha ráéreznek a felszerelések működésére, már nem is olyan bonyolult. A két kardot a földbe szúrtam, majd jobb kezemmel a bal felkaromra simítottam. Semmi komoly. Viszont erősítenem kell majd. A való életben, ha kikerülök a falakon túlra, minden egyes vágás számítani fog. A titánok nem adnak pihenőt, csak mert volt egy rossz mozdulatom. Folytatni kell a harcot.

Hamarosan megjelent előttem a normálisabbik felettesem. Rossz hír? Ha ki fog oktatni, megmondom neki kerek perec, hogy az ő tanácsaira sem szorulok. Ez így elég bunkón hangzik, de nem akarom hogy segítsenek. Magam akarom megtapasztalni a dolgokat. Valamiért mégis úgy éreztem, szó se lesz hasonlóról, csak rám akar ijeszteni.

- Csak egy? Mi van ma gyereknap? - karba fonva kezeimet tekintettem el a fák felé, néha felfigyelve a közelünkben elrepülőkre.

- Mi lenne az? Elfogyott a sampon és tőlem kell kérni?

Levi:

Annak érdekében, hogy élt adjak az általam elhangzott szavaknak, igyekeztem utánuk is kifejezetten komoly, avagy minimum fapofát vágni. Az ilyesmiben, mily meglepő, volt már némi – csaknem egy életnyi – tapasztalatom, így könnyedén vettem eme akadályt. Még a leányzó hirtelenjében felvágott nyelve sem tudott kizökkenteni, bármennyire váratlan volt a számomra. Korábban visszafogottabb volt. Előfordulhat, hogy Hanji jelenléte volt a ludas abban, hogy nem tudott ennyire ellazulni? Bőven elképzelhetőnek tartom. Ha belegondolok... Kinek a nyelve ered meg akkor, ha olyasvalaki társaságában van, aki nem szimpatikus neki? Márpedig egy fartapogatás után egy ismeretlen sem lesz kedvelhetőbb ezáltal. 

- Nem, de ha megszorulnék samponügyben, te leszel az első, akivel ezt tudatom. – Fogadtam el a „kinek van frappánsabb válasza" nevű játék meghívóját. Túl sok nagydumással hozott össze a sors.

- A rossz hírem... - Tértem vissza eredeti témámhoz. - ... hogy korán meg fogsz halni. Túl tehetséges vagy. Akár a falvédőkhöz, akár a rendőrökhöz kerülsz, unni fogod magad. Nagyon durván. Nincs más lehetőséged, mint a felderítőkhöz csatlakozni, ott pedig akármilyen jó is vagy, meg vannak számlálva a napjaid. – Mire volt ez jó? Én magam se tudom. Talán csak szerettem volna látni a reakcióját. Érdekelt, mennyire gondolja magát és a céljait komolyan. Mennyire könnyen hátrál meg, ha az életéről és a közelgő halálról van szó.

Regan:

A visszavágásából arra következtettem, hogy partner a szarkasztikus beszélgetésben. Jó, legalább nem fogok unatkozni. Már ha a sors is úgy akarja, hogy egy helyen szolgáljunk. Ahogy elkezdte mondani a kis monológját, már fogalmazódott is bennem a sajátom. Türelmesen és meredt tekintettel vártam a végét és hasonlóképpen válaszoltam én is: egyenesen, nem köntörfalazva, vagy félrebeszélve. Kíváncsi arra, mit gondolok erről? Jó.