2020.01.30. 😁

9 0 0
                                    

  Szóval történt egy szép januári napon (aminek lassan egy éve), hogy ültünk egy tanórán, már azt se tudom milyenen, szóval ültünk és az óra közepén Muhi felkiáltott, hogy "Becsukhatom a függönyt?"

  Szintén aznap egy szép német órán javítottuk az aznapi házit, mikor Fikuszra került a sor. A lényege a feladatnak az volt, hogy azt írjuk le hol van Monika. Drága osztálytárs nőnknek pedig a következő mondattal sikerült elő rukkolnia: " Sie steht sitzt Monika." ami azt jelenti:" Ő ül áll Mónika" szó szerinti fordításban.
  Mondanom se kell, hogy pont azzal a tanárral voltunk aki közös megegyezés alapján a legjobb tanárunk volt az elmúló nyolc évben. Ha nem akarnánk vérig sérteni az nyolc év alatt velünk küszködő tanárokat akkor nyíltan kijelentenénk, hogy nála jobb tanárt sosem fogtunk még ki. Vele történt meg az egyik "legmegérintőbb" pillanatunk amit úgy érzem ideje megosztani veletek.
  Szóval egyik nyelvtan órán nagyban beszélgettünk és jegyzeteltünk amikor a kis elsős másodikosok kint voltak. Szóval végre mindenki csöndben körmölt és figyelt ami nagyon, de nagyon ritka alkalom. De lerzse ezt se lehet annyiba hagyni, mert a kicsik kint össze vesztek. Hirtelen csak annyit lehetett hallani, hogy az irodát és a lenti magyar termet bezengi egy " K***a Anyád!" felkiáltás egy szerintem másodikos kislánytól. Ennyi az iskolánk jó hírének!

Mi, mint az iskola szeme fénye!Where stories live. Discover now