Mi, mint az iskola szeme fénye!

"Szanyátok..."

  Történt még annó 2019-ben (pontosabban:2019 december 18-án )szintén karácsony derekán, hogy nagyban próbáltunk az ovis karácsonyi előadást.
  Ezt minden évben megcsinálja a suli, mert miért ne. Járjuk az óvodákat, különböző hangszereket, zaj keltőket viszünk és az ovisok ezt nagy tapssal meghálálják. És ennyivel beérjük.
Francokat!
  Ha a leghidegebb téli napon át vágunk a város utcán egy kis egy szintes, átlagos óvodához a kisgyerekek tapssával nem érjük be, még csak azt kéne.
  Minden évben berendeznek nekünk , konkrétan az igazgatói irodában, egy teljes kaja-pia partyt. Szóval mi, mint nagy művészek, jól bekajálunk a nagy show time előtt, amit csak a kajáért csináltunk végig. De vissza a témához.
  Na, szóval nagyban dalolászunk. Az ének tanárnő gitározik, a fél osztály nem énekel, folyamatosan csúszunk. A szoprán lefelé az alt felfelé. Szóval úgy mint máskor.
  Volt egy dal a "Csillag gyúlt a sötét égen" című. Abban van az a rész amikor az a szöveg, hogy:

"Csendben pihensz anyád karján reménységünk éjszakáján."

Persze mi, mint tisztelet tudó énekes diákok a magánhangzóval kezdődő szavakat elválasztjuk a mássalhangzóval végződőktől elég erőteljesen.
  Ez a "reménységünk éjszakáján"-nál ment is kisseb, nagyobb sikerrel, de lagalább ment. Viszont a "pihensz anyád"-nál már nem igazán. Bár mentségünkre legyen mondva az egy elég szöveg-darálós rész volt, de mindegy.
  Szóval már 10. alkalommal rontottuk el és ekkorra már a tanárnő elég tanácstalan volt. Nem tudta, hogy nevessen-e velünk eggyütt vagy buruljon ki. Hozzá kelltenni, hogy az ének tanár a világ egyik legjófejebb tanára, természetesen csak a nem rég ballagott magyar tanár után aki ha ezt olvassa:"Gratulálunk a kisfiához!"
Szóval ez a nagyon jófej tanár be akart nekünk valahogy szólni, vagy legalább is nem a legszebben megpirongatni minket, de nem tehette, maximum annyira halkan, hogy csak az első sor halja, mert az ének teremből nyíló papír vékony ajtóval és falakkal elszeparált zeneszertáeban az alsós ének tanár volt, aki most fog nyugdíjba menni év végén.
  Szóval nem tett volna jót a jóhírének a tanári karban. A lényeg az hogy gondolkodott valami frappáns lesuidáson amit beépíthet a gyűjteményébs, de valahogy nem jött meg a megfelelő ihlett. Majd egyik pillanatról a másikra csak annyit mondott mosolyogva: "Szanyátok!"
Erre természetesen azóta csak én emlékszem, de csak azért mert felírtam.