Happiness and Horror

I. Fejezet

Április 10-e, a tavaszi szünet utáni elsõ nap. Reggel szokásosan kihúztam az ébresztõt a telefonomon, majd mint minden napon, elvégeztem szokásos reggeli teendõimet. Felöltöztem, megmostam az arcomat s elindultam lefelé az emeletrõl. Mikor leértem valami nem stimmelt, éreztem, hogy nem. David kivételesen hamarabb elment dolgozni, de engem nem ez zavart. Ekkor észrevettem, hogy az óra megállt, pontosan abban a pillanatban amikor ránéztem. Miután megállt az óra, halk zúgás ütötte meg a fülemet. Kinéztem az utcára, hogy mi adhat ki ilyen hangot. Ahogy kinéztem, a kapu elõtt egy csuklyás alak suhant el. Csodálkoztam, hogy miért van rajta csuklya, hiszen verõfényes napsütésnek lehetett örvendeni. Rögtön kiszaladtam, azonban nem láttam senkit az utcában.

Különös - gondoltam.

Visszamentem a házba, a hang viszont még ezalatt sem szûnt meg. Épp hogy beértem, s rögtön elhallgatott. Egybõl ránéztem az órára, mely abban a minutumban ismét elkezdett járni. Eléggé furának tartottam a történteket, s inkább bezártam az ajtót. Megreggeliztem, fogat mostam, felvettem a táskámat, s elindultam a suliba. Az úton nem nagyon történt semmi extra, egészen addig amíg le nem szálltam a villamosról. Ugyanis ahogy mentem a suli felé a villamostól, belebotlottam egy emberbe. Tiszta idő volt, és fülledt meleg, már reggel fél 8-kor is. Hirtelen azonban feltámadt a szél. A levelek rázkódtak az ágakon és egy pillanatra én is megborzongtam. A hőmérséklet rövid idő alatt hűlt jó pár fokot. Egy kis időre fura hangokat kezdtem el hallani, de gondoltam csak hallucináció a szél miatt. Néhány másodperccel később az a bizonyos ember összecsuklott előttem, s mivel nem figyeltem oda, kis híján neki mentem. Elég ismerős volt az arca, de nem tudtam hogy honnan. Nem csináltam nagy ügyet a dologból, megkérdeztem hogy minden rendben van-e, amire egy morgás szerű igen válasz érkezett. Miután túlhaladtam az idősebb forma bácsikán a hőmérséklet azonnal visszaállt. Ezt kicsit kiborítónak találtam, de inkább nem foglalkoztam vele. A napsugarak már ugyanolyan erővel sütötték meg a gimi narancssárgás színű falait, mintha mi sem történt volna. Ahogy beértem a suliba, egyből mentem a földszinten található fizika előadó terembe, ugyanis fizika volt az első óránk.

A terem bejárata pontosan a végének a jobb sarkában volt. A teremben félhomály uralkodott, de ki lehetett venni az asztalokra előre kihelyezett kísérleti eszközöket. A falakon többek között a periódusos rendszer táblázata is megtalálható volt, a sok másik között.

Már bent voltak néhányan, az egyébként elég magas, 36 fős osztálylétszámból. Lényegében szinte mindenki 17 év körüli, akár csak én, így rengeteg "klikk" alakult ki az osztályban. Én nem igazán rajongtam a fiúkért, na nem mintha a lányokért annyira oda lettem volna. Fiú barátomnak csak egy embert tartottam, de a lányok közül is csak néhánnyal barátkoztam igazán. Mint mindig az elmebeteg fiú osztálytársaim, Joe, Charlie, George és a többiek a mindennapos "de jó a hajad, kinek a szellentése fújta így szét" mondásaikkal traktáltak. Joe magas, vékony fiú volt kék szemekkel és szőke, hosszú hajjal. Lószerű arcán megannyi szeplő éktelenkedett. Charlie és George kicsit alacsonyabbak voltak, mindketten pufók kinézetûek, elõbbi barna, utóbbi fekete, rövid hajjal és hörcsöghöz hasonló fejjel. Arcukon az elmúló pattanások hegei látszódtak meg. Én ügyet sem vetettem rájuk, inkább mentem a helyemre. Alapvetően egyetlen embert kedveltem a fiúk közül, Williamet. Magas, barna hajú fiú volt, jó kis izmokkal a karján. Szeme mindig csábítóan csillogott. Őszintén megvallva szívesen töltöttem volna vele el egy estét. Érdekes módon még senki nem volt bent lány a teremben, amikor egyszer csak az összes lány, köztük a legjobb barátaim, Lauren, Tracy és Lily berontottak az ajtón.

Hallottátok mi történt? - kérdezte egy másik lány, Sophie.

Nem - válaszolta mindenki egyszerre, rajtam kívül.