Fejjel a démonnak

Harmadik fejezet

Ha van egyetlen dolog amit kiemelkedően utálok, az a tesi óra. Legyen az önvédelem, harcművészetek, fegyverhasználat, vagy erőnlét, mind ugyanolyan gáz.

Általában valamelyik sarokban öltözök át, hogy ne kezdjen el senki szekálni, és ne kelljen annyi embernek látnia a testemet. Utálom mutogatni magam. Most viszont mire beértem, már minden sarok foglalt volt, így kénytelen voltam a vécében átvenni a tesicuccom.

A szorongás már fojtogat, még egy önvédelem óra Hannes tanárúrral... Bizonyára megint én leszek az akit kinéz magának mert nincs párom, és teljesen felesleges erősítésre fog. Évek óta próbál izmot szuszakolni a testemre, de az kitartóan ellenáll. Nagyon büszke vagyok a szervezetemre amiért ilyen kitartó.

Egyedül annyiban reménykedek, hogy letehetem a táskám a mosdóhoz lehető legközelebb, és nem veteti le a tanár a nyakamból a szalagot. Tényleg csak ennyit szeretnék amint kilépek a tömény izzadtság és férfidezodor szagú öltözőbe.

- Miért öltöztél a vécében? - kérdezi az egyik pad szélén James. Vigyorogva néz össze a sleppjével ahogy elvörösödök a szégyentől.

- Itt nem volt hely - hazudom... Jó, nem teljes hazugság, mert nem volt nekem megfelelő hely.

- Akkor miért nem szóltál nekünk? Biztos szorítottunk volna egy kis helyet neked valahol. - Platinafehér haj, vörösesbarna szemek, hatalmas, izmos test és nem mellesleg mély, zengő hang... Ki más is lehetne ilyen szarkasztikus velem mint Lukas?

Közelségével teljesen a falhoz szorít, ahonnan nem tudok tovább hátrálni. Ijedtségemben a földre ejtem a táskám és védekezőn magam elé rakom a kezeim, míg ő két kezével mellettem a falnak támaszkodik.

- Vagy nem szereted az ilyen szűk helyeket? - Erre vagy ketten felhorkantva röhögnek a háttérben. Rohadt vicces, mondhatom. - Csak nem arra az egérlyukra emlékeztet ahonnan jöttél? Nyugodj meg már nem kell sokáig ott élned, amint innen kikerülsz mehetsz az utcára az emberek közé kéregetni.

Megpróbálok kicsusszanni az egyik keze mellett, de megragadja a mellkasom elé zárt csuklóm és fölém szorítja.

- Menekülnél? Másnak úgyse vagy jó, csak menekülő csalinak. Szeretnéd látni milyen az igazi erő? Ha már neked úgyse lesz. - Apró villámok jelennek meg a szabad kezében, amivel a derekam felé közelít, majd erősen rászorít.

Áramütés cikázik végig az egész testemen, fájdalmasan görcsbe húzva az összes lehetséges izmomat. Az összehúzódás miatt könnyezve rángatózok, míg ő láthatóan élvezi. Mit szeret abban ahogy a szeme láttára szenvedek, sírva a fájdalomtól?

Már majdnem elájulok mire abbahagyja. Lehet rá mondani sok mindent, de azt nem hogy hülye. Tisztában van azzal, hogyha elájulok vagy maradandó sérülést okoz marha nagy bajba fog kerülni. Ő viszont évfolyamelső mindenben, van annyi esze hogy nem cseszi el ilyen hülyeséggel.

Mikor úgy dönt hogy kiszórakozta magát elengedi a kezeim, én pedig még mindig görcsölő testtel vonaglok és a földre omlok.

- Rohadt kaméleon. - Vállat von, majd követve társait bevonulnak a terembe.

Perceken át szenvedek még a csempén mire fel tudok állni. De persze senki rám se hederített amikor kimentek. Volt aki úgy tett mintha nem vett volna észre, volt aki néhány sajnáló pillantást vetett rám, de találkoztam helyeslő tekintetekkel is. Persze, sokkal egyszerűbb elballagni majd nagy kínjukban elmesélni a lányoknak milyen zaklatók vannak, mint idejönni és megkérdezni hogy jól vagyok-e. Gratulálok, rengeteget tettek ma mind a társadalomért. Csak tudnám miért bánnak így velem. Nem túl jó párosítás az hogy nincs képességem és visszahúzódó vagyok, legalábbis ezekben a körökben biztosan nem túl sok jóval kecsegtet. De az én gondjaim senkit sem érdekelnek, így csak felállok és bekullogok a terembe. Még mindig nen esik jól járni, de jobb pár percet késni mintsem teljesen kihagyni az órát és még jobban magamra haragítani Hannest, bár így sem lesz valami boldog.