Rövid hátborzongató történetek magadnak, barátaidnak, bárkinek

Anyuci kicsi kecskéje

Sietve hagytam el a házat, hogy a fiamért autózzak az iskolába a lassú őszi forgalomban. A néhány piros lámpától eltekintve nem igazán terelte el semmi a figyelmemet a haldokló táj látványától. Kivéve az a furcsa nő.

Már jó ideje álltam a piros lámpánál, amikor észrevettem, ahogy engem bámul, és egyszerűen nem tudtam nem levenni róla a szemem. Őrült mosolya alatt hiányzó fogak, és míg az egyik kezével hevesen integetett, másik kezével egy kisfiú haját simogatta.
A fiú, - a fia gondolom - egy zsákszerű ruhát hordott és egy fekete kecske maszkot viselt. Furcsa egy jelmez volt, az már biztos, főleg így egy nappal Halloween után.

A fiú szintén integetett nekem, bár elég erőltetetten nézett ki. A nő szeme szinte átlátott rajtam és égette a bőrömet.
A fiúcska szemei üresek és könnyekkel teliek voltak. Lassan mentek a másodpercek, ahogy a nő egyre erősebben integetett nekem.
Hirtelen felkaptam a tekintetem, egyszerűen túlságosan rémített a látványa és még mielőtt zöldre váltott volna a lámpa, beletapostam a gázba és az iskolához hajtottam és vissza se néztem.
Azt hittem semmi sem lehet rémisztőbb a bolond nőnél és fiánál, így libabőrösen kiszálltam az autóból, hogy segítsek a fiamnak beszállni, de nem volt ott a megbeszélt helyen.
Az osztályfőnökéhez rohantam, aki azt mondta, hogy a feleségem már elvitte magával. De nekem nincs feleségem. Aztán átadott egy papírt, hogy hagyott nekem egy üzenetet. Remegve vettem át a papírfecnit, amelyen csak annyi állt:

-Nem mondhatod, hogy nem adtam lehetőséget, hogy elbúcsúzz tőle.