A harcosok találkozója egy magán jellegű összejövetel volt, amin csakis a titánerõt birtokló tagok vehettek részt, hiszen ezeken a megbeszéléseken általában olyan fontos, vagy éppen szigorúan titkos információk szoktak elhangzani, amibõl óriási baj származhatna, ha valamilyen úton-módon napvilágot látnának. Éppen emiatt lepõdtél meg olyan nagyon, amikor néhány nappal ezelõtt te magad is meghívást kaptál az egyik ilyen megbeszélésre, méghozzá egyenesen barátodtól, Zeke Yeager-tõl, akivel már csaknem egy éve alkottatok boldog párt. Amikor a férfi eléd állt azzal, hogy nagyon boldoggá tennéd õt azzal, ha ezúttal te magad is vele tartanál, eléggé megszeppentél, hiszen elképzelésed sem volt arról, hogy egy hozzád hasonló átlagembernek mégis mi keresnivalója volna egy ilyen hivatalos megbeszélésen, hiszen senki sem mondhatta volna meg rólad 100%-osan, hogy nem csak egy beépült kém, vagy esetleg egy áruló vagy, akinek feltett szándéka, hogy minél több információt szerezzen a Marley birodalomról, hogy aztán az adott ország, akivel szövetségben állsz, gördülékenyebben kezdhessen támadásba. Semmiképp sem szeretted volna, ha barátodnak egy ilyen váratlan ötlet miatt bármiféle baja származhatna, ahogyan azt sem, hogy gyanakodni kezdjenek rád valami olyan dolog miatt, ami valójában soha a büdös életben nem fordulna meg a fejedben, azonban Zeke kitartó gyõzködésének köszönhetõen végül mégiscsak beleegyeztél ebbe a dologba, de azért a szíved mélyén elég erõsen aggódtál amiatt, hogy rosszul fognak elsülni a dolgok, ezt a félelmedet azonban azzal a gondolattal igyekeztél elnyomni magadban, hogy így legalább végre esélyed nyílik közelebbrõl is megismerni a többieket, akiket egyébként már hosszú ideje csodáltál az elképesztõ erejük, illetve bátorságuk miatt, hiszen pusztán az a gondolat, hogy mekkora veszélynek vannak kitéve minden egyes nap és mekkora áldozatokat képesek meghozni a hazájukért, mindig is ámulatba ejtett téged, és titkon mindig is arra vágytál, hogy bárcsak te magad is egy lehetnél közülük.
Végül elérkezett az este 7 óra, ami azt jelentette, hogy a napi teendõitek végeztével végre elindulhattatok a központi katonai épület felé, ahol a rátok váró megbeszélés fog zajlani. Kíváncsi voltál, hogy mégis mirõl lesz szó, hiszen soha nem voltál még ilyen jellegű összejöveteleken, éppen emiatt elképzelésed sem volt arról, hogy mire számíts ezzel kapcsolatban, ami õszintén szólva egy picit megrémített téged, ezt az érzést azonban az ürességtõl kongó folyosók és helyiségek alapos végigszemlélésével igyekeztél elnyomni magadban. Arra számítottál, hogy az épület csak úgy hemzsegni fog az állig felfegyverkezett katonák lépteitõl, valamint beszélgetéseitõl, hiszen úgy gondoltad, hogy valakinek mindenképpen közbe kell avatkoznia, ha ne adj Isten egy ellenséges szándékú ember betéved ide és megkíséreli megölni a megbeszélésen résztvevõket, akik normális emberi alakjukban igen könnyű célpontnak bizonyulnak, fõleg abban az esetben, ha senki sem számít a támadásra, ennek ellenére rajtatok kívül egyetlen lélek sem tartózkodott itt.
Mire méginkább belemélyülhettél volna gondolatmenetedbe, arra lettél figyelmes, hogy idõközben megérkeztetek ahhoz a helyiséghez, ahol a megbeszélés fog zajlani, Zeke-t pedig mindössze egyetlen karmozdulat választotta el attól, hogy benyisson a szobába, azonban mielõtt még erre sor kerülhetett volna, gyorsan csuklója után kaptál, amivel megakadályoztad õt ebben.
-Volna esetleg valami, amit tudnom kellene, mielõtt belépünk?-kérdezted kissé félve, miközben felpillantottál arcára, õ azonban csupán eleresztett egy halovány mosolyt, majd a vállaidra helyezte nagy kezeit biztatásképp, és egy kicsit megmasszírozta ezen testrészeidet, hiszen tudta, hogy ezzel a cselekedetével könnyedén képes lesz elérni nálad, hogy egy kicsit megnyugodj.
-Ne felejts el lazítani.-válaszolta biztatóan, miközben jobb karjával átölelte derekadat, te pedig viszonozva mosolyát, egy apró bólintással reagáltál mondandójára, ezt követõen pedig be is léptetek a tárgyalóterembe, ahol rögtön az a látvány tárult a szemeid elé, ahogyan Porco és Reiner egy hatalmas asztal mögött, egymás mellett helyet foglalva beszélgetnek valamirõl, azonban megérkezésetekre azon nyomban abbahagyták diskurzusukat és mind a ketten felétek pillantottak.
-Mosolyogj és köszönj nekik.-súgta oda neked Zeke, te pedig egy aprót nyelve végül barátságos mosolyra húztad ajkaidat, ügyelve arra, hogy az ne menjen át eröltetett vicsorgásba, és egyik kezedet felemelve integetni kezdtél nekik.
-Hello srácok.-mondtad kissé félénken, õk azonban úgy téve, mintha egyáltalán nem szúrt volna nekik szemet félénkséged, illetve az, hogy mennyire izgulsz amiatt, hogy jó elsõ benyomást kelts bennük, kedves hangnemben vissza is köszöntek neked.
Miután Zeke gyorsan elõkapott egy plusz széket, amit a sajátja mellé lehelyezett, te boldogan le is ültél rá és egy apró mosollyal az arcodon pillantottál szemeibe, ezzel megköszönve kedves gesztusát, azonban mielõtt még a körülötted lévõk belekezdhettek volna az aznapi témák megtárgyalásába, feltűnt, hogy valaki még hiányzik közületek.
-Pieck nem fog jönni?-kérdezted kíváncsian, aminek hallatán Porco feléd kapta tekintetét.
-Azt mondta, hogy nem érzi jól magát, úgyhogy a mai megbeszélést inkább kihagyja.-válaszolta lehunyt szemekkel, lazán hátradõlve székében, amire te csupán egy megértõ bólintással reagáltál és ezzel el is könyvelted magadban azt a tényt, hogy ebben nincs semmiféle furcsaság, hiszen végtére a harcosok is emberekbõl vannak, tehát õk is ugyanúgy megbetegedhetnek, mint ahogyan te, vagy bárki más, de azért nagyon sajnáltad, hogy ez alkalommal nem lesz lehetõséged találkozni a lánnyal, pedig szívesen kérdeztél volna tõle néhány dolgot, de persze nem keseredtél el, hiszen tudtad, hogy ha nem ma, akkor majd valamikor máskor biztosan lesz még alkalmad beszélgetni vele.
Ezt követõen pár másodperces csend telepedett a szobára, amit végül a melletted ülõ szemüveges férfi torokköszörülése szakított félbe.
-Szóval, mi van ma napirenden?-érdeklõdött karba font kezekkel, miközben tekintetét a vele szemben ülõ személyek között kezdte járatni.
-Hogy mikor etetjük már meg valakivel Reiner-t.-válaszolta Porco egy gúnyos vigyorral az arcán, miközben szeme sarkából az említett szõkeség felé sandított, aki mindössze egy unott szemforgatással reagálta le Porco beszólását.
A rangidõs férfi csupán egy gondterhelt sóhajtásra méltatta ezt az egészet, majd mielõtt még a két jómadár úgy dönthetett volna, hogy komolyabban is belebonyolódnának ebbe a dologba, ezzel tönkretéve a még el sem kezdõdött tárgyalásotokat, elkezdte teljesen más irányba terelni a társalgásotokat, neked azonban nem telt túlságosan sok idõbe, hogy teljesen elveszd a fonalat az elhangzottak hatására, ugyanis a témák, amiket érintettetek, túlságosan bonyolultak és összetettek voltak ahhoz, hogy megértsd õket, ezen kívül pedig nem igazán voltál otthon a katonai, illetve háborús kérdésekben sem, így azon kívül, hogy egyik arcról a másikra kapkodtad tekintetedet, mást nem igazán tudtál tenni, hiszen azt sem szeretted volna, hogy az esetleges felszólalásoddal valami oltári nagy baromságot mondj, így inkább a hallgatás mellett döntöttél.
Fejedet kissé lehajtva, az öledben pihenõ ujjaidat tördelve igyekeztél némileg mérsékelni azt az óriási feszültséget, ami hirtelen eluralkodott tested felett, azonban a következõ pillanatban arra lettél figyelmes, hogy a melletted helyet foglaló Zeke óvatosan ráhelyezte hozzád közelebb esõ kezét a tieidre, hiszen neki is feltűnt, hogy mennyire kellemetlenül érzed magad, és mindenképpen tudatni szerette volna veled, hogy nem lesz semmi baj, hiszen itt van melletted, hogy megóvjon. Barátod érintése megnyugtatóan hatott rád, így végül egy kicsit már lehiggadva hátradõltél székeden és egy mély lélegzetet véve megálljt parancsoltál az ujjaid piszkálásának, amivel összezavarodottságodat próbáltad palástolni, Zeke pedig ezzel egyidõben elmozdította kezét tieidrõl és lassú mozdulatokkal combodra helyezte azt, ám ahelyett, hogy csak mozdulatlanul ott pihentette volna az elõbb említett testrészét, lassú mozdulatokkal feltűrte szoknyád anyagát és úgy kezdte el az immáron meztelen combodon lévõ bõrfelületet cirógatni ujjbegyeivel.
-Kíváncsi vagyok, hogy mégis mi lehet rajtad ez alatt.-suttogta füledbe mély hanglejtéssel, miközben kezét fentebb vezette az elõbb említett testrészeden és a fehérneműdön keresztül elkezdte nõiességedet simogatni, aminek hatására hirtelen megugrottál és halálra rémült arccal pillantottál a téged vizslató barátodra, megpróbálva azt sugallni felé, hogy azonnal fejezze be azt, amit csinál, mert rajtatok kívül mások is vannak még a szobában, Zeke azonban csupán egy elégedett vigyorra húzta ajkait, amivel csak méginkább megerõsítette benned azt a gyanúdat, miszerint õ maga is tisztában van ezzel a teljesen egyértelmű ténnyel, csakhogy õt hatalmas élvezettel tölti el az, hogy szándékosan kellemetlen helyzetbe hozhat téged azzal, amit jelenleg veled tesz. Az arcod teljesen felforrósodott, amikor megérezted, hogy a melletted ülõ személy egyre erõszakosabban és erõszakosabban igyekszik rábírni téged arra, hogy szétnyisd összeszorított állapotban lévõ lábaidat, te pedig észben tartva azt, hogy jelenleg teljesen ki vagy neki szolgálva és azt tehet veled, amit csak akar, amibe beletartozik az is, hogy csupán egyetlen mozdulatába kerülne az, hogy lebuktasson benneteket, vonakodva ugyan, de végül engedtél neki és lassacskán szétnyitottad combjaidat, hogy könnyebben hozzá tudjon férni nemesebbik tesrészedhez.
-Jól vagy?-kérdezte a veled szemben ülõ Reiner, hangjában némi aggódással, feltett kérdését követõen pedig szinte egyik pillanatról a másikra mind a három férfi tekintete rád szegezõdött, ami rettenetesen kínos érzés volt számodra, azonban igyekeztél minden csepp erõdbõl normális arckifejezést varázsolni magadra és elnyomni magadban a feltörni vágyó sóhajtásaidat.
-Persze, minden rendben, csak...Egy kicsit fáradt vagyok.-mondtad ki a legelsõ hazugságot, ami éppen az eszedbe jutott, annak reményében, hogy ennyi elegendõ lesz ahhoz, hogy elterelõdjön rólad a figyelmük, ám sajnos csalódnod kellett, hiszen válaszod elhangzását követõen még mindig árgus szemekkel figyeltek téged. Kimondhatatlanul mocskosnak érezted magad, amiért ebben az állapotban kellett a szemeikbe nézned, fõleg azután, hogy Zeke szépen lassacskán elkezdett tovább haladni és már nem csupán fehérneműdön keresztül simogatott téged, hanem ujjait becsúsztatta az anyag alá és megérintette nõiességedet, amit erõsen összeszorított ajkakkal igyekeztél tűrni, hiszen nagyon nem szeretted volna, hogy a kellemes érzés hatására véletlenül valami olyan hang távozzon belõled, amibõl Porco és Reiner azon nyomban rájönnének arra, hogy egészen pontosan mi is történik köztetek éppen.
-Szóval mik a következtetéseitek?-kérdezi Zeke, ezzel arra kényszerítve a többieket, hogy visszatérjenek a megbeszélés eredeti témájához, te pedig megkönnyebbülten sóhajtottál fel, amikor meghallottad, hogy Porco-nak és Reiner-nek ellenvetései támadtak egymás véleményét illetõen, ami azt jelentette, hogy egy darabig biztosan le fogja kötni a figyelmüket az, hogy bebizonyítsák saját igazukat a másiknak, azonban a következõ pillanatban arra lettél figyelmes, hogy a szemüveges férfi a szeme sarkából rád pillant és elereszt egy gúnyos mosolyt, amit elõször nem tudtál mire vélni, ám amikor megérezted, hogy ujjbegyeivel néhányszor végigsimított bejáratodon, majd pedig beléd is vezette mutató, illetve középsõ ujját, akaratlanul is felnyikkantál, de szerencsére ezt a veletek szemben ülõk nem vették észre, hiszen túlságosan is lekötötte a figyelmüket a kibontakozni látszó veszekedésük.
Kezeiddel erõsen belekapaszkodtál széked oldalába, ezzel próbálva levezetni a hatalmas frusztrációdat, amit barátod kényeztetése okozott neked, õ pedig látva azt, hogy még ezek után is mennyire igyekszel a lehetõ legtermészetesebben viselkedni, egy apró kuncogást követõen bentebb csúsztatta ujjait, majd elkezdett velük ollózni, mert tudta, hogy ezzel a cselekedetével mégerõteljesebb reakciókat fog tudni kiváltani belõled. Elképesztõen szórakoztatónak találta vöröses árnyalatokban pompázó arcocskáid, illetve megfeszült testednek látványát, mégpedig azért, mert nagyon is tisztában volt azzal, hogy tetszik neked az, amit veled tesz, csupán a méltóságod és a lebukástól való félelmed megakadályoz abban, hogy ezt kimutasd, ez pedig csak méginkább arra ösztönözte õt, hogy tovább feszítse a határaidat.
Reiner végül egy lemondó sóhajtással fogadta el Porco érvelését, na de nem azért, mert egyet értett volna vele, hanem azért, mert már belefáradt, abba, hogy a fiatal férfival egyszerűen nem lehetett normálisan kommunikálni, hiszen az mindenbõl vagy versenyt csinált, vagy pedig belekeverte a személyes indíttatásait, márpedig az ilyen komoly témákról csakis hideg fejjel, érzelmek nélkül lehetett tárgyalni, persze csak ha az ember szeretett is volna valamivel elõrébb kerülni az adott kérdésben és nem csupán az a célja, hogy a véleményével újabb nézeteltéréseket generáljon, amiknek semmi keresnivalója nincs ezen a helyen.
Ahogyan a szobára csend telepedett, úgy Porco és Reiner is ismét rád emelték tekintetüket, te azonban lesütött szemekkel igyekeztél kerülni velük a szemkontaktust, mert féltél, hogy ha bármelyikõjükre is rápillantanál, azon nyomban elélveznél. Még magadnak is szégyellted bevallani, de már a legelsõ pillanattól kezdve vonzónak találtad õket és megesett, hogy egyszer-kétszer elmerengtél azon, hogy vajon milyen lehetne velük kapcsolatban lenni, hogyan viselkednének veled, milyenek lennének az ágyban, stb. de persze valahányszor ebbe az irányba terelõdtek a gondolataid, azon nyomban megállj parancsoltál a kíváncsiságodnak, hiszen ott volt neked Zeke, akit mindennél jobban szerettél és aki viszont szeretett téged, a jelenlegi helyzetben viszont, ahogyan gyönyörű, érdeklõdéstõl túlcsorduló íriszeik néhány másodperc erejéig találkozhattak a te élvezettõl elködösült tekinteteddel, akaratlanul is elfogott egy furcsa, bizsergetõ érzés, ami végighaladva testeden végül kellemes melegségbe alakult át. Mindeközben Zeke egyre gyorsabban és gyorsabban kezdte mozgatni benned ujjait, amit ráadásként még hajlítgatott is, ezzel pedig sikerült is megtalálnia a gyengepontodat, aminek hatására erõsen megszorítottad karját, õ azonban úgy téve, mintha ez lenne a világ egyik legtermészeresebb dolga, tovább folytatta mondandóját. Az egyetlen dolog, ami elárulta õt abban, hogy mennyire fel van izgulva attól, hogy ilyen kiszolgáltatott állapotban láthat téged, az a nadrágján megjelenõ hatalmas dudor volt, ám mivel ezt rajtad kívül más nem láthatta, így nem is igazán foglalkozott vele. Egy halk nyögés hagyta el ajkaidat, miután megérezted, hogy barátod újra és újra csakis azt az egy adott pontot ingerli, aminek köszönhetõen egyre sűrűbbé és sűrűbbé kezdett válni az a bizonyos köd, ami a tested felett eluralkodó élvezet hatására teljesen megakadályozott téged abban, hogy racionálisan tudj gondolkodni. Kétségbeesetten rántottad meg Zeke ingujját, hiszen tudatni szeretted volna vele, hogy már nem bírod sokáig, õ azonban nem igazán találta meggyõzõnek törekvésedet, így csupán lazán megrántotta vállát, aminek jelentésével csakis te magad voltál tisztában, hiszen Reiner és Porco szemszögébõl nézve ez a mozdulat olyan volt, mintha csak az elgémberedett izmait szerette volna egy kicsit megtornáztatni.
Ajkaidba harapva elmormoltál magadban néhány szitokszót, ám amikor lehajtott állapotban lévõ fejedet ismét felemeled, tekintetednek akaratlanul is sikerül találkoznia Reiner-ével, akinek szemeiben az eddigiektõl teljesen szokatlan csillogást véltél felfedezni. Elõször azt gondoltad, hogy csupán a képzeleted játszadozik veled, azonban minél tovább figyelted íriszeit, annál egyértelműbbé vált számodra a bennük megbúvó erõteljes vágy, amikor pedig egy újabb apró nyögés hagyta el torkodat, ajkai halovány mosolyra húzódtak az elégedettség érzése miatt, amit látványod keltett benne, ez pedig végül számodra is teljesen egyértelművé tette azt a tényt, hogy a téged vizslató férfi pontosan tudja, hogy mi folyik köztetek, ám mielõtt méginkább eluralkodhatott volna szívedben a megaláztatottság érzése, Zeke fedetlen csuklójába mélyesztve körmeidet egy hangos és erõteljes nyögéssel érted el végül tűrõképességed határait.
Jó pár másodpercnek el kellett tellnie ahhoz, hogy a testedben végighasító orgazmus után végtagjaid remegései abbamaradjanak, légzésed normalizálódjon, illetve gondolataid kellõen kitisztuljanak ahhoz, hogy rá tudj eszmélni arra, hogy a csúcsra jutás közben tekinteted végig Reiner-en idõzött, aki szélesen elmosolyodva konstatálta ezt a tényt. Soha életedben nem éreztél még akkora szégyent mint abban a pillanatban, legszívesebben a föld alá süllyedtél volna, csak hogy ne láthassanak téged a körülötted lévõk, de mivel erre sajnos nem volt lehetõséged, így mindössze csupán annyit tettél, hogy mélyen lehajtottad fejedet, és a padlót kezdted kémlelni, az így elõrecsúszó hajtincseid pedig tettek arról, hogy paradicsomvörös színű arcod nagy része takarásban legyen a többiek elõl. Elképzelésed sem volt arról, hogy az imént történtek után hogy leszel képes egyáltalán bárki szemébe nézni anélkül, hogy ne éreznéd magadon azt a hatalmas mocskot, amit talán már soha a büdös életben nem fogsz tudni lemosni magadról, ám mielõtt méginkább eluralkodhattak volna feletted az ehhez hasonló nyomasztó gondolataid, arra lettél figyelmes, hogy Zeke szabadon lévõ kezével közrefogja arcodat és a sajátja felé fordítja azt, míg a másikat kihúzza fehérneműd alól és a szájához emelve lenyalja ujjairól testnedvedet, amit elkerekedett szemekkel néztél végig.
-Ügyes voltál.-suttogta vészesen közel hajolva arcodhoz a melletted ülõ, majd egy gyors futócsókot nyomott a meglepettségtõl kissé elnyílt állapotban lévõ ajkaidra.
-M-Mi?-kérdezted teljesen lesokkolva, miközben igyekeztél felfogni barátod szavait, illetve magát a helyzetet, amibe hirtelen belecsöppentél.
-Tényleg el kellett volna mondanod neki.-mondta Porco az arcodra kiült összezavarodottság látványától felkuncogva, miközben Reiner-el az oldalán felállt addigi helyérõl és átsétált a ti oldalatokra.
-Így sokkal szórakoztatóbb.-válaszolta a szakállas férfi vállat vonva, majd tekintetét ismét a tiédbe fúrta.-Tudták, hogy kapni fognak egy kis elõadást, ezért õk is eljöttek.-biccentett Porco és Reiner irányába sokat sejtetõ mosollyal az arcán, te pedig ekkor fogtad csak fel igazán azt, hogy mi is zajlik itt egészen pontosan.
-És szép kis műsor volt.-mondta Porco, egy pillanatra sem véve le rólad szemeit, amikkel mohón fürkészett téged, mint aki csakis a megfelelõ pillanatra vár ahhoz, hogy végre rád vethesse magát.
-Nos, meddig szeretnéd még megvárakoztatni a srácokat? Miért nem...-simított végig mellkasodon óvatos mozdulatokkal, ujjaival pedig szépen, komótos mozdulatokkal elkezdte kigombolni hófehér ingedet.-Veszed ezt le inkább magadról?-fejezte be megkezdett kérdését, mondandója végére pedig le is került rólad az a bizonyos ruhadarab. Bár az eszed egyfolytában arról próbált meggyõzni téged, hogy nagyon nem jó ötletnek ígérkezik az, amire most készültök, ellenben a szíved és a vagyáid azt sugallták, hogy megbízhatsz mind a hármójukban, hiszen ha annyira akarták volna, akkor már a helyiségbe való belépésed után megtehették volna azt, hogy egyszerűen csak letepernek és megerõszakolnak, ami hármójuk együttes erejének köszönhetõen valószínűleg seperc alatt sikerült is volna, így azonban, hogy megadták neked a választási lehetõséget, ami azt jelentette, hogy bármikor nemet mondhattál nekik, te magad is inkább arra hajlottál, hogy alárendeled magad a srácoknak és hagyod, hogy azt tegyenek veled, amihez csak kedvük van.
Nagyon ideges voltál, hiszen még soha ezelõtt nem kerültél ilyen szituációba, ennek ellenére mégis izgatottsággal töltött el maga a gondolat, hogy csupán egyetlen szavadba kerül és részese lehetsz egy olyan élménynek, amirõl ezidáig még csak álmodni sem mertél volna, és mivel nem tudhattad elõre, hogy lesz-e egyáltalán valaha újra lehetõséged erre, ezért miután te magad is felálltál a székedbõl, lassú, komótos mozdulatokkal elkezdted magadról levenni a rajtad maradt ruhadarabokat, kezdve a cipõiddel, majd folytatva a szoknyáddal, végül pedig befejezve a fehérneműiddel, így néhány másodperc elteltével már anyaszült meztelenül álltál a három férfi elõtt, ezt követõen pedig Zeke-re pillantottál, aki tekintetével arra buzdított, hogy sétálj oda Porco-hoz, aki kapva az alkalmon, azon nyomban magához rántott és az ölébe ültetett téged, majd kigombolva nadrágját, elõ is húzta meredezõ férfiasságát. Barátod mindeközben helyet foglalt az egyik szemközti fotelben, ahonnét teljes rálátása nyílt mindkettõtökre, majd a zakója zsebébõl elõhúzott egy szál cigarettát és meggyújtotta azt, miközben lazán hátradõlt.
-Tudod...Legelõször képtelen voltam elhinni, hogy tényleg hajlandó lenne osztozni rajtad, de örülök, hogy végül mégiscsak így alakult.-suttogta a füledbe mély hanglejtéssel, amibe a tested valósággal beleborzongott, majd miután kényelmesen elhelyezkedett és tagját hozzáérintette bejáratodhoz, egy határozott mozdulattal elõre is nyomta csípõjét, így mindössze néhány másodperc alatt beléd is került teljes hossza, aminek hatására egy hangos nyögés hagyta el ajkaidat. Porco nem tétovázott sokáig, egy-két óvatosabb lökést követõen fel is vett egy gyorsabb tempót, te pedig vállaiba kapaszkodva húzódtál hozzá közelebb, hogy ajkaival kényelmesen hozzá tudjon férni fedetlen nyakadhoz. Elõször csak lágy puszikat helyezett puha bõrödre, kis idõ elteltével azonban, amikor megerõsítést kapott tõled afelõl, hogy kellemes érzéssel tölt el téged kényeztetése, már szívás, illetve harapásnyomokkal tarkította vállaidat és nyakadat, de persze arra azért ügyelt, hogy ne durvuljon el túlságosan, amivel esetleg fájdalmat vagy kellemetlenséget okozhat neked. Zeke egy apró vigyorral az arcán fújta ki a nikotin füstjét ajkai között vöröses árnyalatokban pompázó arcod láttán, te pedig lesütve tekintetedet, igyekeztél elkerülni vele a szemkontaktust, hiszen még ha számára teljesen rendben is volt az, ami most veled történik, ettõl függetlenül te még mindig elképesztõen zavarban érezted magad attól az intenzív pillantástól, amivel téged jutalmazott, miközben egy másik férfi éppen azon munkálkodott, hogy minél elõbb a csúcsra juttassa mindkettõtöket.
-Fordítsd felém a fejét.-lépett mellétek Reiner, kezében pedig már ott volt termetes férfiassága, aminek láttán akaratlanul is egy hatalmasat nyeltél, ugyanis álmodban sem gondoltad volna, hogy a szõke hajú férfi ilyen nagy méretekkel rendelkezik, az pedig, hogy most teljes életnagyságban láthattad büszkeségét, egy kicsit megijesztett téged, ezt az érzést azonban igyekeztél minél mélyebbre rejteni magadban, így szerencsére a szobában tartózkodó személyeknek nem tűnt fel megrökönyödésed. Porco néhány másodperc erejéig csupán rosszalló pillantásokkal méregette Reiner-t, azonban végül egy ideges "tch" hangot hallatva kihúzódott belõled és átfordított téged a hasadra, te pedig ösztönösen meg is emelted csípõdet, hogy a mögötted térdelõ kényelmesen hozzád tudjon férni, majd miután megtalálta a számára legmegfelelõbb pozíciót, egyik kezével megragadta derekadat, a másikkal pedig a hajadnál fogva hátrahúzta fejedet, ezzel elérve, hogy felnézz az elõtted álló férfira, majd egy jól irányzott mozdulattal ismét beléd hatolt, ám ezúttal már sokkal mélyebbre csúsztatta benned elõváladékától nedves férfiasságát, ami miatt ajkaid akaratlanul is elnyíltak a földöntúli, semmihez sem fogható érzés hatására, Reiner pedig kihasználva pillanatnyi elgyengülésedet, nyomban el is kezdte szádba nyomni merevedését, amit ha akartál, akkor sem tudtál volna megakadályozni, mivel két kezével határozottan közrefogta arcodat és szépen fokozatosan elkezdte azt a maga irányába húzni, ezzel elérve, hogy tagja egyre mélyebbre és mélyebbre jusson a torkodon, azonban ahogyan Porco is egyre gyorsabban, valamint erõteljesebben mozgott benned, úgy tested is automatikusan elõre lökõdõtt, így Reiner férfiasságának teljes egésze szádba került, ami miatt egy kissé öklendezni kezdtél, hiszen nagyon irritálta a torkodat, ahogyan termetes merevedése újra és újra nekilökõdik torkodnak, amin az sem igazán segített, hogy alig kaptál levegõt. Ujjaiddal görcsösen rászorítottál a hevesen ziháló, nevedet sóhajtozó férfi combjaira, méghozzá abból a szándékból, hogy egy kicsit lassítson csípõje mozgásán, hogy több oxigén juthasson a tüdõdbe, de mivel ebben a helyzetben képtelen voltál egyetlen szót is kinyögni, így Reiner aligha értett bármit is abból, amit jelezni próbáltál felé. Mindeközben Porco egyre intenzívebb mozgásba kezdett, te pedig érezted, ahogyan az alhasadban lévõ izmaid össze-össze rándultak, akárhányszor csak még mélyebbre lökte magát benned, ráadásul sikerült is megtalálnia a gyengepontodat, amihez erõteljesen hozzányomva hosszát, végül sikerült elérnie, hogy egy hangos sikoly kíséretében élvezz el, viszont rögtön azt követõen, hogy megérezte, ahogyan forró falaid összeszűkülnek körülötte, azon nyomban kihúzta belõled tagját és egy, a torkából jövõ hangos nyögés kíséretében a fenekedre élvezett. Ahogyan meleg spermája bõrödre fröccsent, egy jólesõ borzongás futott végig testeden, amibe még a végtagjaid is beleremegtek, ennek ellenére mégsem igazán értetted, hogy miért húzta ki merevedését belõled ahelyett, hogy inkább benned ment volna el, de nem igazán tulajdonítottál ennek az egésznek túl nagy jelentõséget, már csak azért sem, mert idõ közben Reiner is kihúzta férfiasságát szádból, ezzel esélyt adva neked arra, hogy végre egy kicsit fellélegezhess.
-Majdnem elfelejtetted az elsõ számú szabályt Galliard.-szűrte ki fogai között kissé ingerülten a szavakat Zeke, miközben elszívott cigarettáját a hamutartóba helyezte.
-Basszus, nem számítottam rá, hogy el fog élvezni.-felelte némi idegességgel a hangjában Porco, majd egy sóhajtás kíséretében beletúrt hajába, hogy hátrasimíthassa szemeibe lógó hajtincseit.
-Mi az elsõ számú szabály?-kérdezted kíváncsian, miután sikerült újra megtalálnod hangodat és a légzésed is valamelyest normalizálódott, hiszen nem értetted, hogy a két férfi mégis mirõl beszélhet. Reiner mindeközben derekadnál fogva felemelt téged és a kanapén ücsörgõ Zeke ölébe ültetett, majd kezébe véve kõkemény férfiasságát, fenekedhez illesztette azt és szépen óvatosan beléd hatolt, csípõjét pedig egészen addig tolta elõre, amíg teljes hossza beléd nem került, ám Porco-val ellentétben õ ezt követõen nem mozdult, csupán hagyta, hogy a forró barlang körülölelje pulzáló tagját, ami már rettenetesen áhítozott a kielégülés után.
-Nem élvezhetnek el benned. Nagylelkű ember vagyok, de ebben az egy dologban nem vagyok hajlandó osztozkodni.-válaszolta szórakozottan, elégedettségtõl ragyogó tekintetével pedig alaposan szemügyre vette a te élvezettõl és némi fájdalomtól eltorzult arcodat, aminek a látványa az eddigieknél is jobban felkorbácsolta vágyait, amit azzal igyekezett a tudtodra adni, hogy nekinyomta ágyékát hasfaladnak, amire az alsóajkad erõteljes beharapásával, illetve egy visszafojtott sóhajtással reagáltál.
-Rengetegszer volt szerencsém végighallgatni, ahogyan te és Zeke esténként egymással szeretkeztek és olyankor csakis arra tudtam gondolni, hogy mégis hogyan lehet egy hozzád hasonló kislányból ilyen hangokat kicsalni.-hajolt a füledhez Reiner és suttogta bele ezen szavakat mély, már-már dörmögõ hangon egy sokat sejtetõ mosollyal az arcán, miközben kezei közé vette melleidet és elkezdte azokat markolászni, nem várt cselekedetére pedig egy meglepett, de egyben jólesõ nyögéssel reagáltál.-Most már tudom hogyan.-nyalt végig fülcimpádon, majd nyakadba csókolt, te pedig ösztönösen oldalra döntötted fejed, hogy a szõke hajú férfi könnyebben hozzád tudjon férni, és lehunyt szemekkel élvezted kényeztetését, miközben csípõdet megmozdítva próbáltad õt rávenni arra, hogy végre kezdjen el mozogni, õ azonban csupán átölelte derekadat egyik karjával, amivel könnyedén meg tudott téged akadályozni abban, hogy tovább ingerelhesd.
-Nem gondolod, hogy igazságtalanság ilyen hosszú idõn keresztül megvárakoztatni engem?-suttogta ajkaidra Zeke, amiket a következõ pillanatban már birtokba is vett és egy szenvedélyes csókcsatát kezdeményezett veled. Nyelvének ritmusos mozgása a te ízlelõszerveden, fogai gyengéd harapásai az ajkaidon akaratlanul is apró sóhajtásokat csaltak elõ belõled, aminek hallatán barátod arcára egy elégedett mosoly kúszott, ezzel egyidõben azonban megérezted, hogy kezeit levezeti nadrágjához, amiknek segítségével szépen lassan elkezdte kicsatolni, majd pedig kigombolni az elõbb említett ruhadarabot, ám arra, hogy ezzel a cselekedetével mégis mire készül, csak abban a pillanatban döbbentél rá, amikor megérezted, hogy férfiasságát hozzáérinti nõiességedhez. Lehunyt állapotban lévõ szemeid azon nyomban tágra nyíltak az ijedtségtõl, hiszen volt némi elképzelésed arról, hogy a szemüveges férfi mégis mire készül, azonban mielõtt még tiltakozni kezdhettél volna, elvált puha ajkaidtól és közrefogva arcodat két tenyerével, nekidöntötte homlokát a tiédnek, miközben mélyen a szemeidbe nézett.
-Semmi baj nem lesz. Csak lélegezz mélyeket és próbálj meg lazítani, ahogyan korábban is tettük.-mondta megnyugtató hangon, miközben egy lágy puszit helyezett jobb szemed alá, amivel valamelyest sikerült élérnie, hogy egy kicsit lehiggadj, bár ettõl függetlenül még mindig rettegtél attól a dologtól, ami rád várt, és mint késõbb kiderült, a félelmed teljesen jogosnak bizonyult. Bíztál barátodban, mert mindenkinél jobban ismerted õt és tudtad, hogy soha sem lenne képes téged szándékosan bántani vagy valami olyan dologba belekényszeríteni, amibe te nem egyeztél bele, ez pedig ezúttal sem volt másképp, hiszen csupán egyetlen szavadba került volna és bármiféle gyõzködés nélkül rögtön abba is hagyott volna mindent, te azonban semmiképp sem szerettél volna neki csalódást okozni, fõleg nem úgy, hogy már eddig eljutottatok, így némi habozást követõen egy apró, de bizonytalan bólintással jelezted felé, hogy megadod neki magad és azt tehet veled, amit csak akar, Zeke pedig egy tõle teljesen szokatlan reakciót produkált ennek láttán, amivel még téged is sikerült meglepnie, hiszen egy olyan fajta gyermeki boldogság jelent meg az arcán, mintha csak egy kisfiúval néztél volna éppen farkassszemet, akinek a szülei hosszú gyõzködés után végre megvették neki azt a játékot, amit már olyan nagyon régóta szeretett volna megkapni, ennek az õszinte arckifejezésnek a láttán pedig a te szívedet is kellemes melegség öntötte el, mert nagyon boldoggá tett téged az, hogy ilyen mértékű örömöt tudtál neki szerezni pusztán ennyivel.
Válaszod elhangzását követõen arra lettél figyelmes, hogy a mögötted támaszkodó Reiner teljesen kihúzódott belõled, ezzel lehetõséget adva Zeke-nek, hogy beléd tudjon hatolni, aki kihasználva az alkalmat, szépen lassan el is kezdte beléd vezetni termetes férfiasságát. Óvatosságának köszönhetõen ez a procedúra egyáltalán nem járt fájdalommal számodra, így miután végre teljes hossza beléd került, mind a kettõtök ajkát egy jólesõ sóhajtás hagyta el a kellemes érzés hatására, ami hirtelen eluralkodott testetek felett. A szemüveges férfi ezt követõen nem mozdult, csupán annyit tett, hogy két kezét levezette fenekedhez és szétnyitotta farpofáidat, ezzel megkönnyítve Reiner behatolását, aki hozzáillesztve tagját bejáratodhoz, lassú mozdulatokkal elkezdte elõre nyomni csípõjét, egészen addig, amíg férfiasságának egy kis része beléd nem került. Kb. még csak a negyede lehetett bent, de már ez is olyan hatalmas fájdalmat okozott neked, hogy ajkaidat erõsen összeszorítva kellett belekapaszkodnod Zeke vállaiba annak reményében, hogy ujjaid görcsös szorításával majd valamelyest enyhülni fog a szenvedésed, ám mivel Reiner a hátad mögülrõl nem láthatta a kíntól eltorzult arckifejezésedet, ezért úgy gondolta, hogy teljesen rendben vagy, ezért tovább hatolt benned, viszont az egyik pillanatban a kelleténél egy kicsit durvábban nyomta elõre csípõjét, aminek következtében immáron a teljes hossza beléd került. Az eddig összeszorított állapotban lévõ ajkaid elnyíltak egymástól és egy hangos, fájdalommal teli kiáltás szakadt fel közülük. Kétségbeesettséget tükrözõ tekintetedet hirtelen Zeke-re vezetted, akinek arcán a jól megszokott magabiztosság helyett most a tiédhez hasonló érzelmek tükrözõdtek, abban a pillanatban pedig, amikor meglátta, hogy a hatalmas kín hatására szemeidbõl megállíthatatlan tempóban kezdenek elõtörni könnyeid, egyszerűen lesokkolt. Nagyon megijesztette õt az, hogy ilyen állapotban kellett látnia téged és ennél a pontnál kezdte el igazán megbánni azt, hogy rávett téged erre az egészre, hiszen ha tudta volna elõre, hogy ekkora fájdalmat fog neked okozni, akkor biztos, hogy soha sem hozakodott volna elõ ezzel az ötletével. Fogalma sem volt, hogy mégis mit tehetne, amivel legalább egy kicsit enyhíthetne a szenvedéseden, ezért csupán annyit tett, hogy egyik karjával közelebb vonta felsõtestedet a sajátjához, a másikkal pedig állad alá nyúlt és kissé felemelte lehajtott állapotban lévõ fejedet, hogy le tudja csókolni arcodról a könnyeidet. Reiner sem tétovázott túlságosan sokáig, hiszen amint ráeszmélt arra, hogy a fájdalom, amit õ okozott neked, mennyire megbénított téged, Zeke-hez hasonlóan igyekezett téged egy kicsit megnyugtatni és elterelni a gondolataidat, méghozzá úgy, hogy gyengéd csókokkal kezdte belepni nyakszirtedet és vállaidat, abban bízva, hogy ettõl majd jobban fogod magad érezni. Bár a két férfi egyetlen mozdulatot sem szándékozott tenni addig, amíg meg nem bizonyosodnak afelõl, hogy rendben leszel, ennek ellenére pusztán maga a tudat, hogy mind a ketten benned voltak és kitöltöttek téged belülrõl, furcsa és egyben ijesztõ érzés volt számodra, ezen pedig az sem igazán segített, hogy úgy érezted, a tested bármelyik pillanatban ketté szakadhat férfiasságuk körül. A végtagjaid és az ajkaid remegtek, a szíved heves ütemben kalapált a mellkasodban a túlzott megeröltetéstõl, az alhasadban pedig egy furcsa, feszítõ érzés kerített hatalmába, aminek hatására akaratlanul is összeszűkültél Zeke és Reiner tagjai körül, akiknek ajkain egy visszafojtott nyögés szaladt ki az ajkaikon, amiknek hallatán a tested libabõrös lett. Bár még nem sikerült annyira ellazulnod, hogy azt mondhasd a két férfinak, hogy elkezdhetnek mozogni, mert biztos voltál abban, hogy ez még túl korai lett volna, viszont mindenképpen hallani szeretted volna még a mély hangjaikat, a jólesõ sóhajtásaikat és nyögéseiket, amiket csakis a te forróságod, illetve nedvességed váltott ki belõlük, ezért néhány másodperc elteltével óvatosan megmozdítottad csípõdet és lassú tempóban elkezdted azt elõre-hátra ringatni, ezzel elérve, hogy a téged kitöltõ két férfi merevedése egymáséhoz préselõdjön, valamint egymásnak surlódjon a testedben, jutalmul pedig olyan hangokat sikerült kicsalnod belõlük, amikrõl még álmodban sem gondoltad volna, hogy egyáltalán képesek rá.
-Bassza meg!-káromkodta el magát barátod összeszorított fogakkal, aminek láttán egy halovány mosoly kúszott arcodra. Egy kezeden meg tudtad volna számolni azokat az alkalmakat, amikor ilyen állapotban láttad barátodat, hiszen az esetek túlnyomó többségében mindig õ volt az, aki a domináns fél szerepét töltötte be, most azonban, hogy -még ha csak egy kis idõre is- fordult a kocka köztetek és te ingerelhetted õt, mérhetetlen elégedettség uralkodott el szíveden.-Szóval így akarsz játszani, mi? Hát legyen.-markolt bele csípõdbe, miközben egy sejtelmes vigyorra húzta ajkait, amibõl már rögtön tudtad, hogy most nagyon nagy bajba keverted magad.-Csak késõbb nehogy megbánd.-mormolta ajkaidra szavait, azonban ahelyett, hogy újra birtokba vette volna õket, hirtelen teljesen elõrenyomult csípõjével, ezzel újra beléd juttatva férfiasságának teljes egészét, majd pedig szépen lassan elkezdte azt kihúzni belõled, ám amikor már csak néhány centi választotta el õt attól, hogy valóban kihúzódjon belõled, egy határozott mozdulattal újra elõre nyomta magát, ami után rögtön fel is vett egy gyors és kifejezetten intenzív tempót, Reiner pedig Zeke-hez hasonlóan szintén mozogni kezdett benned ugyanazzal a durvasággal, mint barátod. Az eddigieknél is erõsebben szorítottál rá Zeke vállaira és immáron a körmeidet is belemélyesztetted bõrébe, aki a kellemetlen érzés hatására felszisszent, de úgy tűnt, hogy ezzel a cselekedeteddel csak méginkább felhergelted õt, hiszen egy gyorsabb és erõteljesebb tempót vett fel, aminek hatására fejedet kissé hátravetve kezdtél el nyöszörögni, de a korábbiakkal ellentétben ezúttal már nem a fájdalomtól, hanem attól a semmihez sem fogható mennyei érzéstõl, amit a két férfi okozott neked. Egyáltalán nem tudott érdekelni az, hogy a kéjes kiáltásaid nagy valószínűséggel a folyosóra is kihallatszódnak, hiszen túlságosan is jól érezted magad ahhoz, hogy ilyen dolgok egyáltalán megforduljanak a fejedben. A hatalmas élvezet hatására az elméd is egyre ködösebbé és ködösebbé vált, egy idõ után pedig már nem is tudtál másra koncentrálni, csakis arra a fantasztikus érzésre, amit Zeke és Reiner férfiasságának ritmusos mozgása okozott számodra. A szemüveges férfi oldalán egy pillanatig sem fordult volna meg a fejedben az a gondolat, hogy a szexel járó élvezetet tovább lehet fokozni, hiszen barátod elég komoly tapasztalatokkal rendelkezett ezen a téren, tökéletesen tisztában volt azzal, hogy mi a dolga, hogy mivel tud neked örömet okozni, és mivel képes elérni nálad, hogy a nevét sikoltva csapjon végig testeden a gyögyör, ami miatt joggal gondoltad azt, hogy Zeke-nél tökéletesebb parnert keresve sem találhattál volna magadnak, most azonban, hogy alkalmad nyílt megtapasztalni azt, hogy milyen érzés az, amikor két olyan férfi tesz téged egyszerre a magáévá, akik pontosan tudják azt, hogy mivel elégíthetik ki a vágyaidat, eszméletlen élmény volt számodra, ami miatt egy pillanatra sem tudtad bánni azt, hogy végül belementél ebbe az egészbe.
-A francba! Olyan kibaszottul dögös vagy így, hogy egyszerűen nem bírok betelni a látványoddal. Még többet akarok.-suttogta füledbe Zeke kívánatos, vágytól túlfűtött hangon, miközben derekadon pihenõ kezeit melleidre vezette és elkezdte azokat markolászni, majd kis idõ elteltével lehajolt hozzájuk és ajkaival, valamint nyelvével igyekezett kényeztetni ezen testrészeidet, néha-néha megszívva és gyengéden beleharapva mellbimbóidba, Reiner pedig fenekedet masszírozva tenyereivel hintette be a hátadon, vállaidon és nyakszirteden lévõ bõrfelület minden egyes apró kis négyzetcentiméterét.
-Gyerünk, mondd csak el nekem. Milyen érzés, hogy egyszerre két férfi dug meg téged? Milyen érzés, hogy ilyen mélyen benned vagyunk?-nyalt végig alsóajkán barátod, miközben egyik kezét alhasadra simította és úgy pillantott bele a vágytól teljesen elködösült, könnybe lábadt szemeidbe.-Érzel engem itt, ugye? Érzed, ahogyan lüktetek a méhedben, igaz? Hát persze, hogy érzed, hiszen valahányszor csak beléd lököm magam, újra és újra összeszűkülsz. Ennyire jó érzéssel tölt el téged ez az egész?-csókolta meg ajkaidat, amiket kiéhezetten azonnal szét is nyitottál neki, ezzel rögtön megadva neki az engedélyt, hogy átcsúsztassa nyelvét a tiédhez, Zeke azonban ahelyett, hogy egy újabb szenvedélyes csókcsatát kezdeményezett volna veled, épp hogy csak összeérintette ajkait a tieiddel és néhány másodperc elteltével el is vált tõlük egy gúnyos kuncogást hallatva, te pedig csalódottan nyitottad ki szemeidet, miután ráeszméltél arra, hogy csupán az agyadat akarja húzni a játszadozásával, ám mielõtt még bármit is reagálhattál volna cselekedetére, arra lettél figyelmes, hogy hirtelen megjelent Porco a jobb oldaladon, aki megragadva téged a hajadnál fogva, egy egyszerű mozdulattal a saját irányába fordította fejedet, ezzel arra kényszerítve téged, hogy nézz fel a szemeibe. Egy elégedett mosoly kúszott arcára, miután szembetalálta magát könnyes tekinteteddel, de ezúttal elnyílt, oxigénért kapkodó ajkaidat sokkal érdekesebb és izgatóbb látványnak találta ennél. Bár nem igazán voltál már magadnál, azt azért még ebben az állapotban is tökéletesen le tudtad olvasni az aranybarna szemű férfi arcáról, hogy mire is készül, ezért engedelmesen ki is nyitottad neki a szádat, õ pedig egy mélyrõl jövõ, jólesõ nyögéssel kísérve csúsztatta át férfiasságát ajkaid között, és mivel tudta, hogy a jelenlegi helyzetet tekintve nem igazán tudsz öszpontosítani még az õ kielégítésére is, ezért saját maga kezdte el mozgatni a csípõjét, így még mélyebbre és mélyebbre tuszkolva tagját a torkodon. Zeke és Reiner mindeközben az eddigieknél is gyorsabbra vették a tempót, és ezzel egyidõben érezted, hogy férfiasságuk egyre intenzívebben pulzál a testedben, ami arra engedett következtetni, hogy a két férfi nagy valószínűséggel hamarosan el fogja érni a tűrõképessége határát, de mielõtt ez még bekövetkezhetett volna, barátod levezette egyik kezét nõiességedhez és ujjbegyeivel nekiállt izgatni csiklódat, aminek hatására tested egy kissé megugrott, ajkaidon pedig egyre több és több nyögés szaladt ki, ám mivel Porco férfiassága teljesen megakadályozott téged abban, hogy beszélhess, így nem volt lehetõséged figyelmeztetni egyikõjüket sem arra, hogy így menten el fogsz élvezni. Próbáltad a csípõdet egy kissé elhúzni barátod kezétõl, de ezzel csupán Reiner-nek tettél szivességet, hiszen ezzel a mozdulatoddal csak annyit értél el, hogy fenekedben lévõ férfiassága méginkább összepréselõdött testedben. Úgy érezted, hogy képtelen vagy ennél többet elviselni, a fájdalom, valamint az élvezet keveréke teljesen megbénított téged és a végére már az ellenkezésre sem maradt energiád, a tested magától vonaglott a két férfi mozgásának hatására. Mégegyszer utoljára megpróbálkoztál a beszéddel, ám az végül egy visszafojtott sikoltásba és sóhajtozások tömkelegébe ment át rögtön azután, hogy az orgazmus végigcsapott testeden. Az izmaid teljesen megfeszültek, bejárataid pedig teljesen összeszűkültek Zeke és Reiner férfiassága körül, akik ennek hatására szintén elérték tűrõképességük határát és mélyen beléd vágva magukat, a neved kiáltásával, illetve nyögések sorozatával kísérve élveztek el benned. A végtagjaid csillapíthatatlan reszketésbe kezdtek, miután megérezted magadban azt a hatalmas mennyiségű forró élvezetet, amit benned hagytak, és amit a csípõjük lassú mozgásával igyekeztek olyan mélyre juttatni benned, ahonnét biztosan nem fog kifolyni egyetlen csepp sem. Porco kipirult, élvezettõl eltorzult arcodnak látványától, valamint a torkodból feltörõ hangok, illetve erõteljes rezgések hatására úgy érezte, hogy már õt is csupán egyetlen hajszál választja el attól, hogy elélvezzen, így tarkódnál megragadva erõsen ráhúzta fejedet merevedésére, ezzel arcod teljesen nekilökõdõtt izmos hasfalának, és szemeit összeszorítva, ajkait beharapva lövellte forró spermáját a szádba, amit mivel nem volt más választásod, le is nyeltél az utolsó cseppig. Porco ezután kihúzódott belõled, élvezetének egy kis része pedig kifolyt a szádból és összemocskolta az arcodat, de abban a pillanatban ez egy kicsit sem tudott téged érdekelni, hiszen annyira ki voltál merülve, hogy már a saját súlyodat sem voltál képes megtartani és mint egy élettelen rongybaba, az oldaladra dõltél, azonban szerencsére Reiner-nek még sikerült idõben elkapnia téged a derekadnál fogva, ezzel megakadályozva, hogy összetörd magad.
-Azt hiszem mára ennyi lesz.-mondta kuncogva Reiner, miközben óvatosan lemelt téged Zeke férfiasságáról, majd pedig õ maga is kihúzódott belõled, aminek következtében élvezetük egy része, amit tested nem tudott magába fogadni, kifolyt belõled. A szõke hajú férfi szavai sokként értek téged és ha nem fájt volna olyan rohadtul a torkod a sok kiáltozástól, akkor biztosan rá is kérdeztél volna arra, hogy mégis mire akart ezzel célozni, bár teljesen felesleges lett volna, hiszen a szavaiból tökéletesen ki tudtad következtetni azt, hogy ez az egész négyõtök között innentõl kezdve szokásos dolog lesz.
Reiner lefektetett téged a kanapéra úgy, hogy fejed Zeke ölében helyezkedjen el, te pedig ösztönösen hozzá is bújtál barátodhoz, akinek gyengéd érintése az arcodon kellemes melegséggel, valamint biztonságérzettel töltött el téged.
-Köszönd meg nekik.-suttogta lágy hangon füledbe, miközben ujjaival oldalra simította kósza hajtincseidet, amik szemeidbe lógtak, te pedig kissé megemelve magad, Reiner-re és Porco-ra pillantottál, akik vágytól és õszinte elégedettségtõl égõ tekintettel fürkésztek téged egy halovány mosollyal az arcukon.
-K-Köszönöm.-mondtad ki végül lesütött szemekkel, erõsen elpirulva, majd azzal a lendülettel vissza is ejtetted fejedet Zeke combjaira, aki ezt követõen egy apró csókot helyezett finom ajkaidra.
-Ne köszönj semmit, de ha legközelebb nem én leszek az, aki...-kezdte kissé bosszúsan Porco karba tett kezekkel, összeráncolt szemöldökökkel, azonban mielõtt még mondandója végéhez érhetett volna, Reiner egy szigorú pillantással jutalmazva a fiatalabbikat, közbevágott, még mielõtt az valami olyan dolgot mondhatott volna, amirõl egyelõre még nem szabadna tudnod.
-Ne mondj semmit a következõ alkalomról.-mondta némi dorgálással a hangjában, azonban miután felétek pillantott, és szembetalálta magát azzal a látvánnyal, ahogyan lehunyt szemekkel öleled magadhoz barátod derekát, aki mindeközben a hajadat simogatja és lágy hangon beszél hozzád, rögtön mosolyra húzta ajkait, aminek köszönhetõen a vonásai is azonnal megenyhültek.-Zeke szereti a meglepetéseket...🌺𝓣𝓱𝓮 𝓮𝓷𝓭🌺
YOU ARE READING
Behind closed doors |Zeke Yeager, Porco Galliard, Reiner Braun x Reader|
Fanfiction"...mert még ha felháborít is: a tiltott gyönyör örömöt okoz." Te és Zeke Yeager már lassan egy éve alkottatok boldog párt, ezidő alatt pedig egyetlen egyszer sem fordult elő az, hogy te magad is részt vettél volna a titánerőt birtokló harcosok megb...