Második esély

A mindennapok

Figyelmeztetés: trágár kifejezések, agresszív viselkedés

Joy

- Joy, igyekezz már, elkésünk az előadásról!

Ash hangja élesen hasított bele a ház dermedt csendjébe. Mivel a szülei már korábban elindultak dolgozni, a testvére pedig már nem velünk lakott, ezért gyakran előfordult, hogy csak mi ketten maradtunk a kétemeletes ingatlanban. Ilyenkor mindig kitaláltunk valamit, amivel elfoglalhatjuk magunkat: javarészt csak beszélgettünk, de néha előfordult, hogy a szobáinkban maradtunk és zenét hallgattunk vagy olvastunk, játszottunk a kedvenc játékunkkal...

...most is éppen ez volt a helyzet. Nagyjából negyed órával ezelőtt leültem a gép elé, megnyitottam a kedvenc játékomat, amire a szüleim halálakor szoktam rá, hogy elterelje a figyelmem - brr, még a gondolattól is kirázott a hideg -, de alig léptem be, Ashley hangja felverte a csendet.

- Oké, máris ott vagyok - kiabáltam vissza, majd villámgyorsan lecsaptam a laptop fedelét, összeszedtem mindent, amire a mai napon szükségem lehet, beraktam őket a hiper-szuper, fekete, különböző metal együttesek kitűzőivel díszített táskámba, és lerobogtam a hatalmas falépcsőn.

- Csak, hogy ideértél - sopánkodott barátnőm, mire unottan megvontam a vállam. Válaszként morózus tekintettel nézett rám, mire elnevettem magam.

- Pihenj, katona! Odaérünk még bőven, pláne, ha az én kocsimmal megyünk - mutattam a fekete alapon vöröses-narancssárgás lángokkal díszített Mazdám felé. Válaszul Ash csak megvonta a vállát, majd gyors tempót diktálva odalépett az anyósülés felőli ajtóhoz, feltépte azt és bedobta magát a már említett részére az autónak.

Szerencsénk volt, mivel a legtöbb ember ilyenkor már dolgozott, így nem volt nagy forgalom az egyetem felé vezető úton. A parkolóhoz érve barátnőm az órájára pillantott, ami háromnegyed tízet mutatott, így volt még negyed óránk mindenre, amit el akartunk intézni. Rögtön a zsebemhez nyúltam, majd előszedtem belőle a szokásos doboz cigimet és az öngyújtómat.

- Sparks, remélem, nem most akarsz rágyújtani!

- Ugyan már, Monroe, mit aggódsz annyit? - vontam fel a szemöldököm, majd számba vettem az egyik szálat és nemes egyszerűséggel meggyújtottam. Barátnőm újra pattogni kezdett, mire jobb kezem az azonos oldali vállára helyeztem. - Mi van veled ma? Miért vagy ennyire feszült?

Ashley hirtelen elhallgatott, tekintetét pedig a parkoló göröngyös, itt-ott hepehupás betonplaccára fordította. Ebből a reakcióból éreztem, hogy valamit megint nem mondott el nekem.

- Ugye nem bántottak megint azok a faszkalapok?

A kérdésemre azt a reakciót kaptam, amit már sejtettem, ugyanis a velem egyidős lány felnézett rám, szemeiben pedig könnyeket láttam megcsillanni. Aprót bólintott, mivel tudta, hogy nekem úgysem tud hazudni, engem pedig rögtön elöntött a méreg. Dühös voltam, hiszen nem bírtam elviselni, ha a szeretteimmel szórakoznak - pláne azok után, amin keresztül mentem tízéves koromban. 

- Nézzétek, ott van az a két flúgos, Sparks és Monroe!

Mint derült égből villámcsapás, olyan hirtelen ért a felhangzó mély, kaján, gúnyos hang. Remek, már megint ezek a szájkaratés pöcshuszárok - gondoltam magamban, majd nagyot sóhajtva megfordultam.

- Mi van anyáddal? - vetettem oda a gyökérnek félvállról, ő pedig paprikapirossá vált arccal és nagy sebességgel kezdett felém közeledni.