the darkest butterfly (levi ff.)

|harmadik|

- Tudja, nem fogok megharagudni, ha bevallja, hogy eltévedtünk. - jegyeztem meg a mellettem haladó férfinak címezve, aki csak bosszúsan kapta rám a tekintetét.

- Idióta, nem láttad merről jöttünk? Nem fogunk öt perc alatt hazaérni. - morgott rám, és nagyon úgy látszott, hogy esze ágában sincs lassítani, ezért fáradtan battyogtam tovább.

- Egy kicsit elfáradtam. - szólaltam meg egy újabb negyed óra folyamatos gyaloglás után, és egyre jobban kezdtem el tartani attól, hogy a sötétben elveszítem a szemem elől a hadnagy fekete öltönyét.

- Hát ezt nem hiszem el. - állt meg,  majd az egyáltalán nem derűs arckifejezésével felém fordult. - Mit csináljak veled? - mért végig alaposan mire én csak zavartan válaszoltam a költői kérdésre:

- Vezessen vissza abba a hatalmas, természetellenesen tiszta épületbe, kérem. Már több órája menetelünk.

- Szerinted mit csináltam egészen eddig? - rázta meg a fejét és folytattuk a sétát az éjszakában. A fáradságom lassacskán elhatalmasodott felettem, így nem kellett sok idő ahhoz, hogy újra megszólaljak:

- Fájnak a lábaim, alig tudok menni. - mondtam az est színeibe beolvadó mellettem gyaloglónak. - Pihenjünk.

- Szörnyű vagy.

- Tényleg nagyon fájnak. Mindjárt elalszok. Sőt, mindjárt elkezdek hisztizni is. Verem majd magam a földhöz, tépem a hajamat, biztosan tudja mire gondolok. - ugrattam, azonban egy kicsit a lelkem mélyén tényleg úgy éreztem, hogy megfognak történni az előbb említettek. - Lehet, hogy követnek a gyilkosok és pont egy ilyen pillanatra várnak, hogy végezzenek ve-

- Kettő másodperced van és azután kussolsz. - Levi egy kicsit lentebb guggolt, hátranyújtotta a karjait és előrébb dőlt. Megszeppenve figyeltem az előttem történő cselekedeteit, majd miután kérdőn rám pillantott halványan elpirultam.

- Most azt akarja, hogy...?

- Jó, akkor nem viszlek.

- Várjon! - kaptam a vállához, majd közelebb léptem hozzá. Zavartan fontam a nyaka köré a karjaimat és megpróbáltam nem lenézni, amikor a térdhajlatomhoz nyúlt és felemelt a hátára.

- Most már nem akarom a hangodat hallani. - jelentette ki, végül pedig tovább indult az úton, cipelve engem a hátán, aminek következtében kicsit kitudtam fújni magamat. A férfi közelsége meglepően elég nagy biztonságérzetet nyújtott, így nyugodtan hajtottam rá a fejemet a tarkójára. - Ha elalszol ledoblak.

- Nem terveztem. - motyogtam és fáradt tekintettel figyeltem az erdőt, ami mellett - vagy inkább benne - elhaladtunk. A szavaimhoz sajnálatos módon nem tudtam annyira hű maradni, ugyanis Levi hadnagy bal válla meglepően kényelmes pihenő helynek tűnt.

Így a férfi mormogása közben fáradtan álomba ringatóztam és a tervezettek ellenére egyszerűen elaludtam.

~~

Hajnalban ébredtem. Az ok, ami felkeltett édes álmaimból, nem más volt, mint a hideg környezet. Morogva tapasztaltam hogy a fagyos kőpadló alattam hű maradt anyagjának megnevezéséhez, így fájdalmas arckifejezéssel tápászkodtam fel, majd dobtam le magamról a vékonyszálú, kis takarót. Az egyetlen nyugtató dolog körülöttem csak a helyszín volt, ami a Felderítő egység főhadiszállása volt. Bosszúsan néztem a közelemben lévő kanapét. Most komolyan belehalt volna, ha addig elcipel?

Felálltam és körbe néztem a helyiségben, ahol még ezidáig nem jártam egyszer sem. Egyetlen ablak volt benne, egy nagyobb, feltűnően használt kanapéval előtte és több polccal a falon, amelyeken üvegpoharak díszelegtek. Michinek biztosan tetszett volna, sőt ha a helyemben lett volna le is nyúlja mindegyiket, majd elvitte volna a kocsmába. A szép poharakon kívül nem volt nagyon más látnivaló, így ötletem se volt, hogy még is mire használhatták a termet.