Utolsó Napok (Last Days)

2.Rész -Vallomás-

"Mindenki képes arra, hogy boldogtalanul éljen, a boldogsághoz azonban nagy bátorságra van szükség - az már nehéz feladat."

Úton a kórház felé, egyre ért bennem a gondolat, hogy elmegyek. Az anyósülésen ülve, fejjel az ablaküvegnek támaszkodva bámultam ki az elhaladó épületek sűrűjére. Anyám nem akarta tudomásul venni, hogy még tudok egyedül közlekedni, ezért a nyakamba sózta a nagynénémet, hogy kísérjen el a kötelező vizsgálatokra. A Dallas közeli kisváros Lewisville, ahol laktam kihalt volt, szinte az év összes napján, ez most sem volt másként. Egy-egy öreg nénike sétált a boltba, vagy éppen az orvoshoz, aki történetesen az apám volt. Anyám a helyi könyvtár vezetője, ezért ott is ha ideje engedi - ami akad neki bőven - folyamatosan a tudományos könyveket bújja hatásos gyógymódok után. Eddig sikertelenül.

Amikor megtudtam a végzetes diagnózist, teljesen összetörtem, a tüdőmből kiszorult minden levegő, a torkomban gombóc növekedett. Hiába fogta anyu a kezemet, abban a pillanatban még ő sem tudott megvigasztalni. Mindenkit kizavartam a szobából, órákig bőgtem, szemeim hatalmasra duzzadtak, még aznap megkaptam az első sugárkezelésemet. Három hét múlva elkezdett a hajam hullani. Mikor felkeltem, a párnámon csomókban köszönt vissza a hajam. A gyógyszerek és a kezelések együttese elvette minden erőmet, napokig csak feküdtem. Még a földszintre is szörnyű kínok árán jutottam le. A kemó után mindig a mosdóban kötöttem ki, a szüleim felváltva fogták a hajamat, miközben én éppen a vécébe hánytam. Szörnyű hetek vannak a hátam mögött, ezért is döntöttem a drasztikus gyógyítási kezelések elhagyása mellett. A gyógyszerek ugyan nem segítenek úgy mint ezek a kezelések, de sokkal jobban vagyok tőlük mint a kemótól, vagy a sugárterápiától. Inkább szeretnék rövidebb, de tartalmasabb, mozgékonyabb életet élni, mint hosszabb, de kimerült, és ágyhoz kötöttet. Az orvosok már az első hetekben közölték, hogy ezt a fajta tumort nem lehet megműteni, végzetes lenne számomra. Másfél évet jósoltak nekem a kemó mellett, de mivel elutasítottam ezt a fajta kezelést, a tumorom egy időzített bomba, bármikor véget vethet az életemnek.

A majdnem egy órás út alatt, nem sokat szólaltam meg. A költözésem részletei teljesen lekötötték minden gondolatomat. Izgatottan vártam az előttem lévő kalandokat. Fogalmam nem volt hol fogok lakni, és azt sem egyáltalán hova akarok menni. Csak azt tudtam biztosan, hogy minél messzebb Lewisville-től. Szeretném a szüleim elválását könnyebbé tenni, és a sajátomét is. Egyedül fogom őket hagyni, én vagyok az egy szem gyerekük. Nem fogják könnyen túl tenni magukat ha elmegyek. Nem szeretném azt látni, hogy mennyire szenvednek, és én sem akarom, hogy azt lássák mennyire legyengülök a végére. Az utolsó napokban majd hazajövök elbúcsúzni, éppen elég lesz nekik ez is.

- Sophie! Hé! Figyelsz egyáltalán? - nevetett Julie nénikém. Éppen egy piros lámpánál álltunk, már majdnem a kórháznál jártunk.

- Igen? - kaptam rá a tekintetemet.

- Csak azt kérdeztem mit akarsz majd ebédelni? - mosolya mint az anyukámé, nemhiába voltak ők testvérek.

- Umm, ja. Nekem mindegy - vágtam rá.

- Na persze - forgatta a szemeit. - Itt vagyunk Dallasban, a gyors kaják Mekkájában, és neked mindegy mit eszel? Lewisville-ben nem ehetsz ilyet! - szemei ismét az útra fókuszáltak, jobb keze a sebességváltón mozgott, elindult a sor.

- Egyébként sem ehetek gyors kaját! Ha anyu megtudja megöl mindkettőnket! - nevettem, bár legbelül tudtam, hogy anyám tényleg nem örülne neki. - De amit nem tud, az ugye nem fáj!?

- Így van! - szőke tincseit a füle mögé tűrte, alig volt 10 évvel idősebb nálam, elég késői gyerek volt a nagyiméknál, talán ezért is értettük magunkat meg ennyire. Néha úgy viselkedett mint egy őrült tini, pedig már a 30-at taposta. A pasijait havonta váltja, úgy öltözködik mint egy tizenéves, hasát szinte még télen is alig fedi valami, dekoltázsa évszaktól függetlenül kibuggyan a felsőjéből, amit persze rengeteg férfi megcsodál, mint most is a mellettünk lévő kocsisorból is. Egy fickó kacsintott Julie-ra, majd vigyorra húzta ajkait.